Frissítve:

Helyben a helyit: új feldolgozót avattak Körösszakálban

Az avatás ünnepélyes pillanata. Akik a szalagot átvágják: (balról) Pálfi Tamás, Vitányi István, Bulcsu László és Lőrincz Leó Az avatás ünnepélyes pillanata. Akik a szalagot átvágják: (balról) Pálfi Tamás, Vitányi István, Bulcsu László és Lőrincz Leó - © Fotó: Kovács Zsolt
Körösszakál – A termőföldtől az asztalig – szó szerint ezt valósította meg az elmúlt évek tudatos fejlesztésével az országhatár menti település közfoglalkoztatási programja, benne hangsúlyos szerepben a mezőgazdasággal. A program – mely talajmintavétellel kezdődött 2015-ben, s bogyósok, gyümölcsfák telepítésével, majd hűtőházak építésével folytatódott – a kedden átadott zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemmel teljesedett ki.

hiba beküldése

– Szociális, helyi sajátosságú, hosszabb időtartamú és mezőgazdasági programok futnak jelenleg a falunk közmunkaprogramjában, összesen 55 fővel. Az új üzemünkben a helyben termelt zöldséget és gyümölcsöt, köztük szilvát, almát, homoktövist dolgozzuk fel. A „szántóföldtől az asztalig” jellegű élelmiszer-előállító programunk teljes lett a feldolgozóval; mindez bizonyítja, hogy a társadalom egy része által mélyen lesajnált közmunkások milyen csodálatos dolgot tudnak véghez vinni – fogalmazott köszöntőjében Pálfi Tamás polgármester.

Példa a gyermekeknek

– Az üzem lehetőséget teremt a helyben lévő foglalkoztatásra, és idővel alkalmas lesz gazdasági társasággá alakulásra is – ezt Lőrincz Leó minisztériumi főtanácsadó mondta avatóbeszédében. Hangsúlyozta: a közmunkában itt részt vevők értéket teremtenek, közösséget alkotnak, gyermekeiknek példát mutatnak, munkaszocializációban vesznek részt. A közmunka élhetőbbé teszi a falut, terület- és gazdaságfejlesztést, valamint munkahely­teremtést is jelent.

Fotó: Kovács Zsolt

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte az üzem létrehozását, mint ahogy példaértékű a választókörzetébe tartozó 41 településen folyó közmunka is. Mindez csattanós válasz a főleg ellenzéki oldalról jövő közmunkaprogram-kritikára – mondta.

– Itthon vagyok, és a XX. század végén tanúja voltam, miként épült le a falum, most pedig, a XXI. század elején látom, hogyan épül újra – beszélt Bulcsu László, a megyei közgyűlés alelnöke. – 150 hektár paradicsomunk volt, aztán jött a tejszövetkezet, ez utóbbi helyén pedig itt a feldolgozóüzem, amely nemcsak a közmunka kiszolgálására alkalmas, hanem másokéra is. Ez mutatja, hogy újjáéled a falum, újjáéled Bihar, mert máshol is van fejlődés.

KZS



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása