Frissítve:

HELL 25. Miskolc Rallye – Elrajtol a jubileumi futam

Balogh János ismét szeretne harcban lenni a dobogós helyekért Balogh János ismét szeretne harcban lenni a dobogós helyekért - © Fotó: ME
Miskolc – Miskolc 25. alkalommal állomása a magyar bajnokságnak, hosszú és érdekes nap lesz a szombati.

hiba beküldése

Az adminisztratív és a technikai átvételekkel pénteken dél­előtt megkezdődött a HELL 25. Miskolc Rallye. Az országos bajnokság idei második futamának a versenyközpontja a DVTK stadionban lesz, a létesítmény ad otthont a szervizparknak és a szombati célceremóniának is. Addig azonban tartalmas, mozgalmas két nap vár a teljes mezőnyre. A különböző bajnoki osztályokban nagyságrendileg 150 páros indul a futamon, őket kivétel nélkül mind láthatják az érdeklődők a hagyományos népkerti körversenyen. A prológ fél ötkor kezdődik, előbb a Rallye2-t, majd a Historic, végül pedig az ORC, ORB egységeit láthatja a közönség csökkenő rajtszám szerint. A futamgyőzelemre esélyes menők már sötétben kerülnek sorra, de mivel ki lesz világítva reflektorokkal a Népkert, így mindvégig élvezhető lesz az esemény a szurkolók számára.

Végig higgadtan

– Ez egy fontos, tradicionális eleme a Miskolc Rallye-knak – mondta Balogh János is, aki hazai környezetben szeretne bizonyítani. – Ez egy jó buli, és rangot is jelent megnyerni a körversenyt, mi azonban inkább a szombatra készülünk. Egerben stabilan, jól autóztunk, ami meghozta a dobogós helyezést. Ez a tervünk az itthoni versenyen is. Fontos, hogy végig higgadtak maradjunk, és amit elterveztünk, azt meg is tudjuk valósítani.

A győzelemre most is öt-hat egység pályázik, köztük van természetesen az egri szezo­n­nyitón győztes Vincze Ferenc, Bacigál Igor duó is. A pilóta szerint a fő versenynapon a hosszú szakaszok dönthetnek.

Vízválasztó hosszú gyorsok

– A Garadna–Mályinka és a Sáta–Sajómercse lesz a vízválasztó, de szeretjük a bükkszentkereszti és a lyukóbányai gyorsaságit is – tette hozzá Vincze Ferenc. – Az egri hétvégéhez hasonló szoros csatára számítok ezúttal is. Bízom benne, hogy sikerül átmenteni a formánkat. A legnagyobb riválisunk Hadik András és Turán Frigyes lesz, de Miskolcon biztos, hogy Balogh Jánossal is számolni kell. Nagyon várom, hogy elkezdődjön ez a hosszú, érdekes hétvége.

A HELL 25. Miskolc Rallye összes gyorsasági szakaszát – tizenkettőt – szombaton rendezik meg. A mezőny reggel hét és este hét óra között az említett pályákon egyaránt három-három alkalommal halad végig.

ÉM-ME


Emlékezés Ferjáncz Attilára

A három esztendővel ezelőtt elhunyt Ferjáncz Attilára emlékezett a hazai ralis társadalom. Csütörtökön este a bükkszentkereszti pálya mellett tartottak csendes gyertyagyújtást. Az örökös magyar bajnok tiszteltére halálakor állítottak egy emlékkövet, most a szomorú évforduló és a Hell 25. Miskolc Rallye kapcsán ismét összegyűltek az egykori és a jelenlegi autóversenyzők, Ferjáncz Attila tisztelői.


Hell 25. Miskolc Rallye - Másfélszáz páros a jubileumi versenyen
Miskolc - „A magyar rali ezen a hétvégén is be fogja bizonyítani, hogy mennyire erős” – mondta a Hell 25. Miskolc Rallye sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás. – A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kiemelte, hogy a hazai sorozat egyik tradicionális helyszínére érkezett a mezőny, abba a városba, a...

Friedmann Zsolt Eger után Miskolcon is megbízható teljesítményt nyújtana
Miskolc - A miskolci Friedmann Zsolt az egri ORC-bronz­érem után hazai körülmények között is dobogóra állna. Ezt a bajnokságot úgy kezdték el, ahogy azt előzetesen eltervezték. Fontos volt a pozitív élmény, a visszacsatolás arról, hogy jó úton járnak. Friedmann Zsolt és navigátora, Kovács István ...

Hadik András hazai környezetben a győzelemért száll harcba a Hell 25. Miskolc Rallye-n
Miskolc - Egerben nem jött össze, hazai körülmények között viszont megvédené elsőségét Hadik András. A Ford Fiesta gázpedálszenzorja hibásodott meg Egerben, emiatt Hadik András nem tudott harcban lenni az újabb futamgyőzelemért. A bajnok kénytelen volt beérni néhány ponttal, amit a második napon ...

Adamovits Márk és csapata bízik benne, hogy színvonalas lesz a jubileumi miskolci verseny
Miskolc - Már készülnek az országos ralibajnokság második futamára, a HELL 25. Miskolc Rallye-ra. Szűk egy hét és ismét Miskolcra érkezik a hazai rali­elit. Magyarország egyik legnagyobb tradíciójával rendelkező verseny következik, hiszen a borsodi megyeszékhelyen már 25. alkalommal dübörögnek fe...



További hírek a Autó - Motor kategóriából
A célba érés a cél!
Utolsó versenyéhez érkezik a hétvégén a Mitropa Rally Kupa. Csabával készült rövid beharangozómat olvashatják. tovább »
Maximálisan ki fogjuk szolgálni a közönséget!
Beszélgetés Farkas Kálmán JG-2 Racing Team csapatvezetőjével a hétvégi Mecsek rali előtt. tovább »
Szeretnénk felszabadultan versenyezni!
Kronome Ákossal is számítani kell az ide Mecsek Ralin. Pásztor Tamás lesz ismét a jobb1-ben a Skodában. tovább »
Bronzos siker Greinbachban
Interjú Ifj. Nedecki Lászlóval az ausztriai Euroaszfalt Rallycross Bajnoki futam után, ahol az előkelő harmadik [...] tovább »
Szeretnénk célba érni!
A hétvégén, egy salakprológot és tizenöt gyorsot magába foglaló Steelvent Ózd Rally ralin vesz részt Kronome [...] tovább »
Nem titok, nyerni szeretnénk!
A hétvégén, egy városi prológot és kilenc gyorsot magába foglaló M6LOG Salgó Rallye2 verseny vár a JG-2 Racing [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása