Frissítve:

Hegmanné Nemes Sára: a törvény véget vetett az állami vagyon elherdálásának

Szolnok, 2014. november 4., kedd (MTI) – A nemzeti vagyonról szóló, kétharmados többséggel elfogadott törvény végett vetett a 2010-ig tartó, két évtizedes időszak rablóprivatizációjának, így annak is, hogy vagyonkezelésbe lehetett adni jelképes összegért 90 évre értékes állami ingatlanokat magánbefektetőnek – mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár kedden a szolnoki Hozam Klubban, a térség üzletembereinek és vállalkozóinak tartott előadásában.

hiba beküldése

A politikus kifejtette, hogy az ilyen ingatlanokat később nagyon nehéz visszaszerezni, jelenleg is sok per zajlik a hosszú távú vagyonkezelésbe adás vagy a rendkívül alacsony áron történt bérbeadás miatt.

Példáként említette az úgynevezett Hubertus-pert, amely azért indult mert – ahogy fogalmazott – “a fél Dél-Balatont odaadták 99 évre minimális összegért egy osztrák-német befektetőnek, egy vadásztársaságnak”.

“Sajnos nem volt olyan ágazat, ahol ne lett volna kimutatható a felelőtlen és ésszerűtlen gazdálkodás” – mondta az államtitkár.

Az állam nyakán csak azok a gazdasági társaságok maradtak, amelyek eleve központi támogatással működnek, jellemzően a közösségi közlekedési társaságok – emelte ki Hegmanné Nemes Sára.

Ez utóbbi társasági körben azonban már történtek kedvező változások – mondta el. Példaként említette a MÁV-ot, amely 2010-ben több mint hatvan társasággal alkotott egy hatalmas holdingot, 36 ezer dolgozóval és 300 milliárd forintos, döntően működésre felvett hitel miatti adóssággal. Miközben létszámleépítés nem volt, “sikerült elérni, hogy ne három ember csavarjon be egy villanykörtét”, a társaságok számát is tizenegyre csökkentették, és ennek a folyamatnak még nincs vége – ismertette a politikus.

Hegmanné Nemes Sára szólt arról a kormányzati törekvésről is, hogy ingyen átadnak állami ingatlanokat az önkormányzatoknak, ha azok vállalják és garantálják a megfelelő, közcélú működtetést. Eddig több mint 50 milliárd forint értékű vagyont kaptak meg az önkormányzatok, így több vasutas létesítményt, sporttelepet, továbbá megkezdődött a volt helyőrségi klubok átadása – mondta el.

Szolnok is ilyen módon kapta meg a MÁV Véső utcai sporttelepét a hozzá tartozó stranddal – jelezte. Hozzátette: a sportlétesítmény atlétikai pályáját 470 millió forintos állami támogatással újíthatják meg, míg a strand korszerűsítését a város vállalta magára.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Melyik ujját harapja?
Nincsenek könnyű helyzetben azok a polgármesterek, akiknek arról kell győzködni a helyi gazdasági közélet [...] tovább »
A forgalom mellett a haszon is elhúzhat – Élet az autópálya közelében
Hajdú-Bihar - Az autópálya közelsége sok tekintetben valóságos áldás, de azért árnyoldalai is vannak. tovább »
Lázár: két éven belül a GDP 5 százalékára növelné a kormány a családtámogatások összegét
Budapest - A kormány célja, hogy a GDP jelenlegi 4,6 százalékáról két éven belül 5 százalékra növelje a [...] tovább »
Veronai baleset – Az Emmi kezdeményezi a biztosítótársaságok kártérítési gyakorlatának áttekintését
Budapest - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra kéri a Magyar Nemzeti Bankot, mint a magyarországi [...] tovább »
Agrárkamara: még 4 napig lehet növénybiztosítást kötni
Budapest - Még 4 napig lehet növénybiztosítást kötni az idei évre - közölte csütörtökön a Nemzeti [...] tovább »
Családok világtalálkozója – Orbán: tovább növeli a kormány a családi adókedvezmény mértékét
Budapest - A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek "középpontjába a kétgyermekes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mád FC: Két bajnoki címet is szereztek
Mád - A hegyaljaiak 1986/87 után nyertek ismét megyei I. osztályú bajnoki címet. tovább »
Toborzót tart a Loki Focisuli
Debrecen - Toborzót tart a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Loki Focisuli a 2005 és 2011 között született [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Bemutatkozott a magyar csapat, 66 ország versenyzői a rajtnál
Budapest/Szeged - Bemutatkozott a média képviselőinek a szegedi kajak-kenu világkupán induló magyar válogatott: [...] tovább »
Magyar-orosz – Kleinheislerrel lett végleges a keret
Budapest - Utólag a Ferencvárosban futballozó Kleinheisler László is bekerült a június 5-i, Oroszország elleni [...] tovább »
Papp Tamás lett az MKC új elnöke
Mezőkövesd - Szerda este közgyűlést tartott a Mezőkövesdi Kézilabda Club, melynek férfi csapata a [...] tovább »
Phoenix KK: Hazai vereség
Tiszaújváros – A férfi kosárlabda NB I/B rájátszásában hazai környezetben lépett pályára a Phoenix KK a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása