Frissítve:

“Házhoz megyünk” Fehérgyarmaton

“Házhoz megyünk” Fehérgyarmaton © Illusztráció: Pixabay
Fehérgyarmat – Az érdeklődők legközelebb 2019. május 9-én találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.

hiba beküldése


A rendőrség a 2015 őszén útjára indított „Házhoz megyünk” elnevezésű országos kampánysorozatot idén is folytatja. A programban – az eddigiekhez hasonlóan – a rendőrség mellett részt vesznek az érintett önkormányzatok, a helyi polgárőrség, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői, szakemberei. Az országos kampánysorozat fő célja, hogy szakemberektől származó információk közreadásával a rendőrség segítse a közbiztonság növelését és javítsa az állampolgárok önvédelmi képességét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a prevenciós programmal legközelebb 2019. május 9-én 9-11 óráig Fehérgyarmaton, a Szamos-Coop ABC-ben várják az érdeklődőket. A szakemberek az információs pontokon tájékoztatást adnak a különböző korosztályoknak megfelelő bűnmegelőzési programokról, illetve igény esetén személyes tanácsadásra is lehetőség nyílik a vagyonvédelem, az internet veszélyei, a drogprevenció, az áldozatvédelem és a családon belüli erőszak témakörében. A megjelentek a helyszínen a „BikeSafe” programba ingyenesen regisztráltathatják kerékpárjukat.

A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait

1. Drágább kerékpárról készítsen fényképet, vásárláskor az alvázszámát, egyedi azonosítóját jegyezze fel!
2. Minden esetben zárja le kerékpárját, még ha csak rövid ideig hagyja is magára!
3. A zár legyen mindig arányban a kerékpár értékével!
4. Közterületen a biciklit lehetőleg forgalmas helyen, fix ponthoz lakatolja hozzá úgy, hogy arról ne lehessen leemelni!
5. Abban az esetben, ha hosszabb időre zárja le kerékpárját, csak a szükséges kiegészítőket hagyja rajta.
6. Regisztrálja biciklijét a rendőrség által elindított “BikeSafe” vagyonvédelmi programban, melyről bővebb tájékoztatást a www.bikesafe.hu honlapon keresztül olvashat.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –



További hírek a Fehérgyarmat hírei kategóriából
Több baleset történt – Megyei katasztrófavédelmi hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összefoglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2019. május 5-én történt katasztrófavédelmi [...] tovább »
“…semmi sem sikerül, és a kapufa is ellenünk volt.”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport. tovább »
“Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Mándok”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Három mérkőzést rendeztek vasárnap a Tiszántúli Takarék megyei első osztályú [...] tovább »
Újra időt állíthatnak a matolcsi toronyórán
Tunyogmatolcs - A Tunyogmatolcsi Református Egyházközségnél jeles eseményre készülnek május 11-én, szombaton, [...] tovább »
“Rugdosták támadóinkat, ezzel kizökkentve minket a játékból, amiben sajnos a játékvezető partner volt”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei másodosztály szombati eredményei. tovább »
“Nagyon fájó a kilencvenedik percben két pontot veszíteni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában négy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása