Frissítve:

Havazás – Hófúvás miatt lezártak két mellékutat Borsod megyében

Olvasónk fotója alapján Hangács és Edelény felé is problémát jelent a hó Olvasónk fotója alapján Hangács és Edelény felé is problémát jelent a hó - © Fotó: D. Gábor
Budapest, 2015. február 6., péntek (MTI) – Lezártak két mellékutat hófúvás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője péntek este az MTI-t.

Pécsi Norbert Sándor közleményében azt írta: a viharos erejű, óránkénti több mint 60 kilométeres erősségű széllökések miatt két mellékutat lezártak. Forró és Fancsal között mintegy három, Vilmány és Fony között több mint 4,6 kilométeren van útzár.

Mint írta, hiába takarítják le a közútkezelő munkagépei a havat a burkolatról, az erős szél gyakorlatilag azonnal visszahordja az úttestre. Ennek ellenére folyamatosan, az éjszakai órákban is dolgoznak ezeknek az utaknak a megtisztításán és a többi érintett szakaszon is – olvasható a közleményben.

A települések más irányból megközelíthetők, de arra kérik az autósokat, hogy a megye hófúvással érintett területein inkább ne induljanak útnak. Akik mégis az utazás mellett döntenek, tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról a www.utinform.hu weboldalon.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Panzió és étterem lángolt Mezőkövesden
Mezőkövesd - Mindenki ki tudott menekülni Mezőkövesd egyik legkedveltebb étterméből, amikor kigyulladt annak [...] tovább »
Magyar Posta: változtak a csekkbefizetés szabályai
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Egy június 26-án hatályba lépett Európai Uniós rendelet alapján egyes [...] tovább »
Elhunyt Nagy György műsorvezető, szerkesztő
Budapest - Életének 64. évében meghalt Nagy György műsorvezető, újságíró, szerkesztő, író - közölte [...] tovább »
Kaspersky: globális méreteket kezd ölteni a zsarolóvírus-fertőzés
Budapest - Globális méreteket kezd ölteni az Oroszországban és Ukrajnában kitört zsarolóvírus-fertőzés a [...] tovább »
Szakszervezetek: a Tesco dolgozói jövő szombaton demonstrálnak Budapesten
Budapest - A Tesco dolgozóinak demonstrációját jövő szombaton 12 órától tartják Budapesten, a Fogarasi úton [...] tovább »
Hőség – Helyettes tisztifőorvos: számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
Budapest - A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tour de Hongrie – Ausztrál siker a prológon, Szalontay második
Szombathely - Az ausztrál Scott Sunderland nyerte a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keddi, szombathelyi [...] tovább »
Világcsúccsal aranyérmes a magyar puskás csapat a junior vb-n
Budapest/Suhl - Új korosztályos világrekorddal aranyérmet nyert a magyar hármas a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Augusztus 1-jétől lehet regisztrálni a masters vb-re
Budapest - Az ingyenesen látogatható magyarországi masters világbajnokság úszó- és vízilabda-eseményeire a [...] tovább »
Több mint figyelemre méltó
Sajnos lemaradtam, ”csak” forintot találtam, meg egy gyönyörű ereklyét a kiállításon. Berecz Csaba írása. tovább »
Új néven indul a bajnok soproni kosárcsapat
Budapest/Sopron - Új néven indul a következő női kosárlabdaidényben a soproni bajnokcsapat. tovább »
Volt egyszer egy stadion: egy teremben „mesélnek”
Miskolc - Volt egyszer egy stadion címmel a Múzeumok Éjszakájának napján időszakos, az idei év utolsó napjáig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása