Frissítve:

Havazás – A hófúvás miatt több megyében másodfokú riasztást adtak ki

Autók a behavazott úton, Kozármisleny közelében 2014. december 28-án. Autók a behavazott úton, Kozármisleny közelében 2014. december 28-án. - © MTI Fotó: Sóki Tamás
Budapest, 2014. december 28., vasárnap (MTI) – Több nyugati megye számos járására másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap kora délután. Az érintett területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

hiba beküldése

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Győr-Moson-Sopron megye több járására adták ki a hófúvás miatti másodfokú riasztást. A Nyugat-Dunántúl további területein, valamint a déli országrészben is több járásban elsőfokú riasztás van érvényben.

A közlemény szerint a helyenként viharos széllökések és a növekvő hóréteg kiemelten az Alpokalján, az ország délnyugati és déli felében (Győr-Moson-Sopron megye nyugati része, Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, illetve Bács-Kiskun megye délnyugati részein, illetve Csongrád déli határhoz közeli részein) főként a délutáni óráktól már magas hótorlaszokat emelhet. A Dunántúl több megyéjében, délkeleten a kisebb hóréteg miatt inkább csak gyenge hófúvás valószínű.

A meteorológiai szolgálat azt írta: az esti órákig az ország délnyugati felén további jelentős havazás várható. A szél fokozatosan tovább erősödik, ami a hóval borított tájakon helyenként erős hófúvást okozhat.

Hozzátették: vasárnap estig, késő estig hozzávetőlegesen a Győr-Szolnok-Debrecen sávtól délre további körülbelül 2-15 centiméter friss hó várható (a legtöbb a délnyugati, déli határvidéken). Ettől a sávtól északra nem valószínű jelentős hómennyiség. Éjjel délen is megszűnik a havazás. Hétfőn helyenként még előfordulhat hózápor, kisebb havazás, de nagy területre kiterjedő számottevő hóréteg nem várható.

A jelentős mennyiségű havazás miatt vasárnapra Baranya, Somogy és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken 24 óra alatt akár 20 centiméternél is több hó hullhat. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Veszprém megyére a havazás miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Mindemellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyére a viharos szél veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Jelezték: tovább erősödik a szél, majd délutántól főként a Dunántúl nyugati megyéiben, illetve az ország északkeleti, keleti harmadában viharos (általában 60-75, néhol 80 kilométer/óra körüli) széllökések is lehetnek. A szél mérséklődése hétfőn napközben várható.

Az előrejelzés szerint vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között valószínű, az Észak-Alföldön és az Északi-középhegység térségében várható 0 fok feletti hőmérséklet. Késő estére mínusz 5 és 0 fok közé hűl a levegő.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása