Frissítve:

Hatra emelkedett a spanyolországi tűzijátékgyárban történt robbanás áldozatainak száma

Madrid, 2015. szeptember 1., kedd (MTI) – Hatra nőtt a halálos áldozatok száma egy északkelet-spanyolországi tűzijátékgyárban történt robbanás után – közölte kedden a spanyol csendőrség.

hiba beküldése

Kedd hajnalban megtalálták annak az eltűnt munkásnak a holttestét is, akit fél napja kerestek a hatóságok a Zaragoza egyik külső kerületében történt robbanás után.

A gyárban dolgozók közül hatan kerültek kórházba, közülük három ember állapota súlyos, többségük füstmérgezést, égési sérüléseket szenvedett. A könnyű sérültek egyike már elhagyhatta a kórházat.

A szemtanúk beszámolói szerint a hétfő kora délután történt hatalmas robbanást még 9 kilométerre a gyártól, Zaragoza belvárosában is hallani lehetett, és az épületből felszálló hatalmas füstoszlop is messziről látszott.

A több televíziós csatornán is bemutatott légi felvételeken jól látszik, hogy a 12 hektárnyi területen elhelyezkedő gyár mintegy fele megsemmisült a robbanásban.

Az Antenna 3 nevű csatorna néhány héttel ezelőtt forgatott az Európában az egyik legjelentősebbnek számító tűzijátékgyárban, amely 1860 óta készít pirotechnikai eszközöket és a világ minden tájára szállítja termékeit. Megmutatták, hogy a gyár nem egyetlen nagy, hanem 38 különálló kis épületből áll, ezek egymástól több méter távolságban helyezkednek el, és mindegyikben egy-egy munkás dolgozik. Erre épp a balesetek megelőzése miatt van szükség, azért, hogy egy esetleges robbanás esetén a lehető legkisebb legyen a kár – részletezte az egyik ott dolgozó, hozzátéve, hogy mivel robbanóanyaggal dolgoznak, a legkisebb szikra is végzetes lehet.

A tűzijátékgyár történetében hasonló méretű tragédia még nem fordult elő. Az ABC című napilap úgy tudja, eddig öt baleset történt a gyárban és ezeknek összesen 10 halálos áldozata volt.

A hétfői robbanás okát még vizsgálják a hatóságok.

– Fehér Krisztina, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása