Frissítve:

„Hatottak ránk Vili bá’ szavai”

Kovács Anna (labdával) összesen kilenc gólig jutott az érdiek ellen Kovács Anna (labdával) összesen kilenc gólig jutott az érdiek ellen - © Fotó: Matey István
Debrecen – Kovács Anna örül, hogy jól játszott, és nyertek egykori csapata, az Érd ellen.

hiba beküldése

Ahogy mondani szokták, nagy vadat ejtett el a DVSC Schaeffler csapata csütörtökön este a Hódosban: Köstner Vilmos tanítványai a jó erőkből álló Érd gárdáját verték 34–31-re a női kézilabda NB I. 24. fordulójában, tették ezt ráadásul úgy, hogy félidőben még Szabó Edina alakulata ment 15–14-re.

Egy hullámhosszon

Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez a debreceniek közül, igaz, a két kapus, Oguntoye Viktória és Szabó Dóra, illetve Vantara-Kelemen Éva, Lotte Grigel, Jelena Deszpotovics vagy épp Kovács Anna is extrát nyújtott.

Lapunk a 2010 és 2015 között az Érden kézilabdázó Kovács Annát kérte fel egy kis értékelésre. – A félidő derekán négy góllal is elmentek az érdiek, 11–7-re vezettek, így vezetőedzőnk időt kért. Hatottak ránk Vili bá’ (Köstner Vilmos – a szerk.) szavai, összeszedtük magunkat. Mindenki foggal-körömmel küzdött, nagyon egyben volt a csapat, kivételes az ilyen meccs, mikor ennyire egy hullámhosszon vagyunk. Persze akadtak hibák bőven, de az akaraterőnk és a szívünk vitt minket előre – emlékezett vissza a jobbátlövő, aki jól érezte magát a pályán. – Minden játékos életében nagy kihívást jelent volt klubja ellen játszani, ritka, mikor nekem jól megy az Érddel szemben, de most összejött.

Persze boldog vagyok, hogy olyan produkciót tudtam nyújtani, amellyel én is elégedett lehettem, de ennél sokkal fontosabb, hogy nyertünk”

– fogalmazott a kézis, majd hozzátette, tudják, hogy ez a győzelem a bravúr kategóriába tartozik, de mint mondta, egy diadalt sosem kell megmagyarázni.

Kovács Anna szerint a Fehérvár elleni vereség figyelmeztető jel volt, éppen ezért még inkább odatették magukat, ez is kellett a sikerhez.

Megtudtuk, ünneplésre nem volt mód, inkább a pihenés került a középpontba, hiszen két kemény meccs vár még a Lokira, mely szépen szeretné befejezni az idényt, és ha ez összejön, akkor következhet a dínomdánom.

SZADÓ


Nagyot küzdött a Debrecen
Debrecen - Óriásit küzdve fektette két vállra az esélyesebbnek tartott Érdet a Loki a Hódosban. A kezdés előtt Vantara-Kelemen Évát köszöntötte Ábrók Zsolt, a DVSC Schaeffler ügyvezetője abból az alkalomból, hogy a Loki csapatkapitánya a Budaörs ellen játszotta a 150. meccsét piros-fehérben. A ke...



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása