Frissítve:

Határzár – Kormányszóvivő: nem nőnek a munka költségei a gyors tempó miatt

Budapest, 2015. július 2., csütörtök (MTI) – Nem szabad növelnie az ideiglenes határzár felépítésének költségeit annak, hogy gyorsan kell megépíteni – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában csütörtökön.

hiba beküldése

Arra a kérdésre, növelheti-e a költségeket az, hogy a határzár megépítésére a miniszterelnök “viszonylag szűk” határidőt szabott, Kovács Zoltán azt mondta: a kivitelezésre három héttel ezelőtt adott utasítást a kormány, már tartanak az előkészítő munkálatok.

Azzal kapcsolatban, hogy a katonák, rendőrök mellett közfoglalkoztatottakat is bevonnának-e a kerítés megépítésébe, közölte: nem biztos, hogy a közfoglalkoztatás a legmegfelelőbb forma a határzár megépítéséhez, de ha a helyi keretek között kivitelezési lehetőség mutatkozik, ez is szóba jöhet.
A migránsok ellátásával összefüggésben a kormányszóvivő azt mondta: üdvözlik, hogy civil, karitatív szervezetek is bekapcsolódnak a befogadóállomásokon élők ellátásába.
Arra a kérdésre, hogy nemzetközi és civil szervezetek aggódnak a menekültügyi jogszabályok készülő módosításai miatt, azt mondta: úgy készültek el a törvénymódosító és az új törvényjavaslatok is, hogy az Európai Unió szabályozásával összhangban legyenek. Hozzátette: a kormány napi kapcsolatban van az ENSZ-szel és civil szervezetekkel – példaként a Helsinki Bizottságot említette -, de szavai szerint “nem arra van szükség, hogy beszélgessünk, hanem arra, hogy cselekedjünk”.
Közölte: a meglévő jogszabályok szigorú értelmezésével és amennyiben szükséges, szigorításával kell fellépni az illegális határátlépéssel szemben. Svájci példára hivatkozva hozzátette: vannak olyan európai országok, amelyekben nagyon gyorsan lefolytatják ezeket az eljárásokat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szijjártó Péter: Magyarország gázellátása 2021-ig biztosított
Budapest - Minden elemében létrejött az a megállapodás, amely biztosítja Magyarország gázellátását 2021-ig - [...] tovább »
Még tartja magát a Balaton jege
Siófok - A folyamatos enyhülés miatt egyre puhul, kásásodik és gyertyásodik a Balaton jege, de hétfőn a Siófok [...] tovább »
Teréz körúti robbantás – Főügyészség: lényegében beismerte a bűncselekményt a gyanúsított
Budapest - A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn folytatólagosan kihallgatta a Teréz körúti robbantási ügy [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Ugyanaz, vagy sem?
Nagy visszhangot kapott a NÉBIH vizsgálata, amely szerint az élelmiszergyártók nem ugyanazt a minőséget küldik a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ferencváros vs. Jegesmedvék – Négy után a „nullánál” állnak
Budapest, Miskolc - A Mol Liga-negyeddöntő negyedik meccsét hétfőn este játszotta az FTC és a DVTK Jegesmedvék. tovább »
Két magyar bronzérem a svédországi női birkózó versenyen
Budapest - Két magyar bronzérem született az év egyik legerősebb női nemzetközi birkózó viadalán. tovább »
Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált
Budapest - Szerdától vasárnapig rendezik a 40. Budapesti Nemzetközi Bridzs Fesztivált. tovább »
Felsőzsolcán bálozott a Miskolc Steelers
Felsőzsolca, Miskolc - Szombaton a felsőzsolcai Pokol Csárdában tartotta szoká­sos bálját a Miskolc Steelers [...] tovább »
Gyermek teniszverseny az egyetemi sátorban
Miskolc - Második alkalommal rendezték meg február 18-án a farsangi gyermek teniszversenyt, II. Farsang Kupa 2017 [...] tovább »
Még tartja magát a Balaton jege
Siófok - A folyamatos enyhülés miatt egyre puhul, kásásodik és gyertyásodik a Balaton jege, de hétfőn a Siófok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása