Frissítve:

Határidő, határhelyzet

Határidő, határhelyzet © Fotó: MTI
Minden bizonnyal sok könyvet írnak majd arról a korról, amelyben most élünk, ám talányos, hogy mennyi lesz közöttük a gyermek­olvasmány. Nyéki Zsolt jegyzete.

hiba beküldése


A gyermekeink jövőjét, sorsát meghatározó, komoly kérdések vannak most napirenden, s ha válaszokat keresünk, nincs helye a gyermeki naivitásnak. A tegnapi, friss eseményekről például az jut eszembe: volt itt nemrég egy mosolygós, kedves, szőke hölgy, aki történesen a világ (jelenleg még) vezető nagyhatalma, az Amerikai Egyesült Államok nagyköveteként teljesített küldetést hazánkban. Bejárva az országot, Colleen Bell számtalan jelét adta annak, hogy mennyire szereti, tiszteli Magyarországot, a magyarokat. Többek között a válogatott mezébe bújva szurkolta végig a csapat 2016-os Eb-menetelését, de a nagyköveti posztról elköszönő videóüzenetét is érdemes megnéznie annak, aki még nem látta.

A személyes beszélgetésünk is megerősítette, hogy alapvetően szimpatikus, jó szándékú ember. Colleen Bell 2016-ban terepszemlét tartott a magyar határnál, a röszkei tranzitzónát tekintette meg – ezt az utasítást kapta otthonról, a Fehér Ház akkori urától. Abból a látogatásból nem volt nehéz kiolvasni az „ejnye-bejnye, nem szép dolog kerítéssel lezárni a határt” üzenetét, holott a kilógó lóláb kiverte mindenki szemét. Ugyanis nagyjából abban az időben lőttek le egy embert az amerikai–mexikói határnál (ahol aztán tényleg nagy kerítés áll), mert nem követte az amerikai határőr utasításait – s mert ha valahol feszes rendet és fegyelmet követelnek meg minden idegentől, az éppenséggel az USA.

Most az olasz belügyminiszter kezdte magyarországi látogatását a magyar határnál, Röszkén, de micsoda különbség… Matteo Salvini abból az országból érkezett, amelyik az Európát fenyegető illegális migráció első ütközőzónája, ahol a problémát nem, vagy rosszul kezelő kormányt, pártot, politikust söpört már el a népharag, s ahol a bőrükön érzik az emberek, hogy a kontroll nélküli népvándorlás legalizációja végzetes hiba. Most már nyugodtabban lehet beszélni arról, hogy igen, akkor vagyunk jók, ha a segítő szándék velünk született tulajdonság, ám az ajtót berúgva érkezők integrációjának illúziója csak tisztes távolból él (ahogy azt egy leleplező film is jól érzékeltette Svédországban). Ma már nyíltan szembesíthető Nyugat-Európa azzal, hogy ami hosszú évtizedekig ott működött a piszkos munkák elvégzésére beengedett, olcsó vendégmunkásokkal, a tehetségeket kimazsolázó agyelszívással, egy-egy örökbefogadással vagy néhány vegyes házassággal, az nem vethető össze a jelenlegi helyzettel.

Az idő azt is bebizonyította, hogy a legfanatikusabb aktivista és politikus is pályán kívülre tolja magát, ha a rosszul értelmezett humánum oltárán követel áldozatot. Gyermekeink sem akkor lesznek sikeres, önálló életre képes felnőttek, ha feltétel nélkül adunk meg nekik mindent. A régi könyvekben ez is meg van írva.

– Nyéki Zsolt –



További hírek a BOON - Jegyzet kategóriából
Lakmározz és raktározz!
Mindent felzabálunk, a megemésztés mégis nehezünkre esik, mindeközben a lassan felemésztő, kiűzhetetlen [...] tovább »
Szabad-e locsolni?
Bevallom, nekem mindig is tetszett a húsvétolás. Gyerekként remek pénzszerzési lehetőség volt, ráadásul nagyon [...] tovább »
Miért kelsz fel reggel?
Talán egy másik kérdéssel kellene kezdeni: Miért fekszel le este az ágyba? Az is lehet, hogy csak úgy bealszol a [...] tovább »
Magasról tesznek rá
– Bár nem ilyen ünnepi programot terveztünk, a hétvégén kivágjuk a társasházunk előtti fenyőfát, mert [...] tovább »
Féltem a falut
Falu vagy város? Nekem egyértelműen falu! Sőt, minél kisebb, annál jobb! Tisztább a levegő, nagy kert, ahonnan [...] tovább »
Mesterré válni
Amióta csak önálló életet élek, felelősséggel tartozva egy háztartásért, felnézek az olyan emberekre, akik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása