Frissítve:

Hat településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap

Budapest, 2015. január 28., szerda (MTI) – Hat településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást, ezek közül három olyan községben polgármester-választást, ahol tavaly októberben senki nem indult a posztért.

hiba beküldése

Az egyik ilyen település a Vas megyei Daraboshegy. A szintén Vas megyei Mesterházán egy képviselőjelöltet kell megválasztani, mivel eredménytelenül zárult az októberi általános választás. Akkor az egyéni listán négy jelölt indult a négy mandátumért, azonban egyiküket polgármesternek választották, és mivel így egy képviselői hely betöltetlen maradt, most választják meg a negyedik képviselőt.

A Zala megyei Lispeszentadorjánban élők polgármestert választhatnak vasárnap: októberben ugyanis ugyanannyi szavazatot kapott az első helyen végző Cseresnyésné Cser Andrea és Árkus Béla, így a voksolás szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett.

Ugyancsak szavazategyenlőség miatt választanak polgármestert a Somogy megyei Mike lakói: Tóth Árpád és Pécsiné Domján Anikó Csilla kapott októberben ugyanannyi szavazatot.

A Veszprém megyei Nemesvita és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshuta választói októberben nem tudtak polgármestert választani, mivel a voksolás jelölt hiányában elmaradt, így vasárnap ezen a két településen is időközi polgármester-választást tartanak.

A Zala megyei Zalalövő roma választópolgárai vasárnap – lemondás miatt – települési nemzetiségi képviselőket választottak volna, ám a voksolás jelölt hiányában elmarad. Itt már nem tűznek ki több időközi választást, a településen élő nemzetiségi választópolgárok legközelebb a következő általános választásnál szavazhatnak nemzetiségük képviselőjelöltjeire.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
EP-választás – Az EP elnöke az EU pozitív hatásáról szóló új weboldalt mutatott be
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament Európának köszönhetjük című weboldala arra a feladatra vállalkozik, [...] tovább »
Szijjártó: évi 10 ezer milliárd forint értéket is termelhet a belföldi autóipar
Budapest - A tavalyi 8 ezer milliárd forintos rekordösszeget jelentősen meghaladva a 10 ezer milliárd forintot is [...] tovább »
Varga: 2018-ban 4,3-4,5 százalékkal is bővülhet a gazdaság
Budapest - A GDP a harmadik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5 [...] tovább »
“Nem, nem megy” – Feladta a versenyt Nagy Krisztián
Nagyhalász - Hiába jutott be az élő show-ba, Nagy Krisztián feladta az X-Faktort, elmondása szerint az állapota [...] tovább »
Két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens játszik Óbudán
Budapest - A nyolcvanas évek elején alakult, ma is létező két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens ad közös [...] tovább »
Szálló por – Ismét a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben Nyíregyházán
Nyíregyháza - A szálló por (PM10) koncentrációjának emelkedése miatt szerdán ismét életbe lépett a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újra éremért ülnek asztalhoz a DVTK sakkozói
Miskolc - A hét végén megkezdődik a pontvadászat az NB I-es sakkcsapat bajnokságban. tovább »
Kisvárda Master Good SE – A nyolc közé akarnak jutni
Kisvárda - Most sem maradt el a videózás, jól ismerik az ellenfelet. Orbán Adrienn készülhet az Európa-bajnokságra. tovább »
Bronzot kovácsolt Tomi az ifjúsági bajnokságon
Nyíregyháza - Egy versenyző, egy meccs, egy harmadik helyezés! Így summázhatnánk az NYVSC-Big Boxing [...] tovább »
Ördögien játszott a Csenger
Csenger, Nyírgyulaj - A nyírbátoriak továbbra is pont nélkül állnak a tabella végén. tovább »
Méltó ellenfele volt az Újváros az Újfalunak
Berettyóújfalu - Mindkét oldalon négy gól esett a hétfő esti slágermeccsen. tovább »
Olaf a Jövő Bajnoka kitüntetést kapta
Nyíregyháza - Egyéni csúcsokkal rukkoltak ki a Nyíregyházi Sportcentrum úszói a rövidpályás országos bajnokságon. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása