Frissítve:

Hat Szíriába készülő franciának bevonták a személyi okmányait

Párizs, 2015. február 23., hétfő (MTI) – Bevonták a francia hatóságok a személyi igazolványát és az útlevelét hat francia állampolgárnak, mert Szíriába készültek utazni, hogy ott csatlakozzanak iszlamista csoportokhoz – tudta meg hétfőn az RTL kereskedelmi rádió.

hiba beküldése

A bevonás fél évre szól és két évre meghosszabbítható.

“Ha ezek a franciák azért indulnak el, hogy bűncselekményeket kövessenek el Irakban és Szíriában, hazatértük után még súlyosabb terrortámadásokat hajthatnak végre” – indokolta a döntést Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Először fordul elő, hogy megtiltják Franciaország területének elhagyását olyan állampolgároknak, akikről gyanítható, hogy dzsihadistákhoz kívánnak csatlakozni Szíriában.

Az intézkedésre a novemberben elfogadott újabb terrorellenes törvény ad lehetőséget, amely 1986 óta a 14. szigorítás feltételezett terroristákkal szemben. A hatóságok azt remélik, hogy ezzel az intézkedéssel lelassíthatják a francia dzsihadista önjelöltek Szíriába jutását. A francia kormány adatai szerint Szíriában az iszlamisták oldalán harcoló európaiak mintegy fele francia állampolgár.

Miután a titkosszolgálatok jelezték, hogy a hat francia készen áll az indulásra, a hatóságok elvették a személyi okmányaikat, és azok helyett egy igazolást adtak nekik. Az útlevélen kívül a személyi igazolvány bevonására azért volt szükség, mert a Szíriával határos Törökországig azzal is eljuthattak volna. A gyanúsítottak nevei bekerültek a schengeni információs rendszerbe, amely bármelyik európai határállomáson hozzáférhető.

A 23 és 28 év közötti hat férfiról vagy hozzátartozóik jelezték a hatóságoknak, hogy a családtag Szíriába készül utazni, vagy pedig titkosszolgálati megfigyelések révén leplezték le őket. Van köztük olyan, aki 2011 márciusa óta már járt Szíriában.

A személyi okmányok bevonása ellenére a dzsihadisták hamis papírokkal is el tudnának jutni Szíriába. Ennek megakadályozására a gyanúsítottaknak ezentúl rendszeresen meg kell jelenniük a rendőrségen. Jelenleg negyven esetet vizsgálnak ki a hatóságok, és az elkövetkező napokban további okmánybevonások várhatók.

A belügyminiszter elmondta, hogy mind a negyven esetben fiatalokról van szó, akiknek húsz százaléka nem született muzulmán, hanem áttért az iszlám hitre.

A francia médiában egyre gyakrabban szólalnak meg olyan francia középosztálybeli szülők, akiknek gyermekei hirtelen és megállíthatatlanul radikalizálódtak. A múlt héten például a 19 éves Pierre Cholet szülei azt mondták: nem értik, hogy egy kelet-franciaországi kis településen élő kedves és zárkózott fiukból hogyan lett az “a szörnyeteg”, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjaként néhány nappal korábban felrobbantotta magát egy öngyilkos merényletben Irakban.

Manuel Valls miniszterelnök a januári terrortámadásokat követően jelezte, hogy mintegy 1400 francia állampolgár vagy Franciaországban élő ember állhat közvetlen kapcsolatban szíriai és iraki terrorcsoportokkal, és legalább 3 ezer embert tartanak megfigyelés alatt.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Új földtörténeti korszakként határozták meg jelenkorunkat a tudósok
London - Új földtörténeti korszakként határozták meg jelenkorunkat a tudósok: az északkelet-indiai Meghálaja [...] tovább »
Európai Bizottság: Koszovó teljesítette az uniós vízumliberalizáció fennmaradó feltételeit
Brüsszel- A Koszovóval szembeni uniós vízumkényszer mielőbbi eltörlésére szólított fel szerdán az Európai [...] tovább »
Brexit – Johnson: “még van idő megmenteni a Brexitet”
London - Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "még van idő a Brexit megmentésére", de erre a brit [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Európai Bizottság: megkezdheti munkáját az Európai Határ- és Parti Őrség Macedóniában
Brüsszel - Az Európai Határ- és Parti Őrség operatív közreműködéséről állapodott meg az Európai Unió [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Vissza kell hozni Németországba egy Afganisztánba kitoloncolt menedékkérőt
Berlin - Tévesen toloncoltak ki Németországból Afganisztánba egy menedékkérőt, ezért vissza kell onnan hozni - [...] tovább »
Illegális bevándorlás – A CSU vezetőinek szóhasználatát bírálta a német katolikus püspöki konferencia elnöke
Berlin - A bajor Keresztényszociális Unió ( CSU) vezetőinek a migrációs válsággal összefüggésben használt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Látványos mérkőzésen nyertek a címvédő szerbek
Barcelona - A címvédő szerb válogatott látványos mérkőzésen győzte le az orosz csapatot szerdán a [...] tovább »
Öttusa Eb – Tizenegyedik a magyar páros férfi váltóban
Székesfehérvár - Elrontott lovaglás miatt a 11., azaz utolsó helyen végzett a Fröhlich Tamás Bence, Szép [...] tovább »
Vízilabda Eb – Könnyed montenegrói győzelem
Budapest/Barcelona - A legutóbb második montenegrói férfi vízilabda-válogatott magabiztos, 12 gólos győzelmet [...] tovább »
Cselgáncs csapat Eb – Első összecsapásukon kikaptak a magyarok
Budapest - Első összecsapásán vereséget szenvedett, így nem jutott nyolcaddöntőbe a magyar válogatott a [...] tovább »
Cipruson folytatja az egykori DVSC-játékos
Lárnaka - Az Anorthoszisz Famaguszta bejelentette, hogy szerződteti Korhut Mihályt az izraeli Hapóél Beér-Sevától. tovább »
Bukaresti tenisztorna – Bondár Anna búcsúzott párosban
Bukarest - Bondár Anna a hazai közönség előtt szereplő Miriam Bulgaruval az oldalán az első fordulóban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása