Frissítve:

Harper Lee engedélyezte a Ne bántsátok a feketerigót! e-kiadását

London, 2014. április 29., kedd (MTI) – Engedélyezte Ne bántsátok a feketerigót! című, több mint öt évtizede publikált Pulitzer-díjas regényének elektronikus kiadását Harper Lee amerikai írónő.

hiba beküldése

Az e-könyves és hangoskönyves megjelenéssel a digitális könyvtár egy fájó hiányosságát sikerül betölteni – írja a The Guardian című brit lap.

A szülőhelyén, Alabamában visszavonultan élő 88 esztendős írónő az elektronikus változatról kiadója, a HarperCollins útján kibocsátott közleményében úgy fogalmazott: “Megmaradok ódivatúnak. Szeretem a poros öreg könyveket és a könyvtárakat. Csodálom és megtisztelőnek tartom, hogy a Feketerigó ilyen hosszú időt megért. Ez a Feketerigó az új generációnak szól”.

Lee egy éve indított pert egykori irodalmi ügynöke, Samuel Pinkus ellen, hogy visszanyerje szerzői jogait a regény fölött. Keresetében arra hivatkozott, hogy Pinkus becsapta a szerzői jogi szerződéssel. A per közös megegyezéssel, az írónő megelégedésére zárult le tavaly szeptemberben. A szerző visszaszerezte könyve jogait.

A regény július 8-án jelenik meg digitális formában.

Az először 1960 júliusában kiadott Feketerigó világszerte több mint harminc millió példányban kelt el, és ez a szám a HarperCollins szerint évente további egymillióval növekszik.

1962-ben azonos címmel film készült belőle, a főszerepet – egy fehér nő megerőszakolásával vádolt fekete férfi védőügyvédjét – Gregory Peck alakította, akit a játékáért Oscar-díjjal jutalmazott az amerikai filmakadémia.

Harper Lee-nek sohasem jelent meg több könyve, ami csak fokozta a regény iránti érdeklődést. Ráadásul a könyv kiadása után évtizedekig nem adott interjút és távol tartotta magát a nyilvános rendezvényektől.

Az e-könyvet Nagy-Britanniában a Cornerstone publikálja. A már létező CD-ből készült letölthető formájú hangoskönyv narrátora Sissy Spacek. A HarperCollins egy olyan e-könyves változaton is gondolkodik, amelyhez kiegészítő anyagokat is csatolnak.

– MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Vatikán és a pápa elleni terrorista fenyegetés terjed interneten
Róma - A keresztények és a Vatikán elleni fenyegetést, a pápa meggyilkolásának tervét is tartalmazza az az új [...] tovább »
Szerzetesek és diákok kedvence
Nyíregyháza - Megbüntették azt az egyetemistát, aki sört hagyott a korsójában… tovább »
Meghalt Malcolm Young, az AC/DC egyik alapítója
London - A zenész hosszú küzdelmet folytatott az időskori demenciával, 64 évesen hunyt el. tovább »
Vizes vb – Nemzetközi díjas a magyarországi világbajnokság nyitóelőadása
Budapest, Porto - Két kategóriában is díjazták a nyári magyarországi vizes világbajnokság nyitóelőadását a [...] tovább »
A kárpátaljai magyar férfiak 73 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek Szolyván
Szolyva - Gyászünnepséggel, emléktáblák avatásával és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sopronban is győzött a DEAC
Debrecen - Nem kis meglepetésre Sopronban is nyerni tudott az újonc DEAC az NBI/A 9. fordulójában. Berényi Sándor [...] tovább »
A Kazincbarcika kielemezte a hibáit és más felfogással indul Csákvárra
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában vasárnap a Kazincbarcikai SC játszik a Aqvitál FC Csákvár ellen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása