Frissítve:

Három napon át jóga Paloznakon

Paloznak, 2013. július 7., vasárnap (MTI) – A jóga tudományába és az indiai kultúrába nyerhetnek betekintést azok, aki részt vesznek az V. Paloznaki Jógahétvégén július 12. és 14 között.

hiba beküldése

A jóga szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés, egyesülés. A jógagyakorlatok a maguk teljességében fejtik ki hatásukat, megteremtik a test, a szellem, a tudat és a lélek egyensúlyát. Ily módon segít a jóga megoldani, leküzdeni a mindennapos próbatételeket, gondokat – tájékoztatta az MTI-t Nagy Julianna Pushkar jógaoktató, főszervező.

A Jóga a mindennapi életben elnevezésű rendszer célja a testi, szellemi, társadalmi és lelki egészség. A rendszert világszerte oktatják jógaközpontokban, iskolákban, egészségügyi és rehabilitációs intézményekben. Gyakorlatai minden korosztály számára alkalmasak, a rendszeresen sportoló és a sporthoz nem szokott embereknek egyaránt – magyarázta a főszervező. Hozzátette: ebből a tudásból szerezhetnek tapasztalatokat és kaphatnak ízelítőt azok, akik részt vesznek a Paloznaki Jógahétvégén.

Az esemény a faluházban veszi kezdetét, ahol a megnyitó után kiállítások nyílnak, fél tízkor esti meditáció kezdődik a Kálvária feletti dombon. Másnap negyed héttől különböző korúaknak és felkészültségűeknek lesz jógagyakorlás a templomkertben, a faluház nagytermében, a Vendégház udvarban és a Major udvarban.

A záró napon reggeltől ismét lehetőség lesz jógagyakorlásra, a Major udvarban indiai éneket és táncot tanítanak, szó lesz a védikus építkezésről, a jóga eredetéről, valamint klasszikus indiai táncbemutató.

Egész hétvégén filmvetítéseket rendeznek a Tájház udvaron, lehetőség lesz különféle masszázsokra is. A rendezvényeken való részvétel ingyenes.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Az ünnep szimbólumai az asztalon
Nyíregyháza - A húsvétot a VIII. század óta ünnepeljük, a szertartásokhoz a X. századtól az ételszentelés [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. április 20.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Nem csupán szórakozás
Debrecen - A szülők ötöde elvárja a fejlesztést is a nyári táborokban. tovább »
Érdemes lehet ötvözni a megoldásokat
Debrecen - Sorozatunk folytatásában megvizsgáljuk, mennyire hatékonyak a különféle üzemű felületfűtési rendszerek. tovább »
Drága az egészséges életmód?
Debrecen - Az egészséges életmód több összetevős, csak egy része a mozgás és a táplálkozás. tovább »
Beszéljük ki magunkból a felgyűlt feszültséget!
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Stresszkezelés néhány könnyedén elsajátítható lépésben. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Sajnos megint elpártolt tőlünk a szerencse”
Szabolcs-Szatmár Bereg - Megyei II. osztály: Nyírerdő-csoport. tovább »
“Ami könnyű lehetne, megnehezítjük, ami alapól nehéz, még nehezebbé tesszük”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, Pannónia Zrt. csoport. tovább »
“Olyan nehéz volt, mint egy skóttól borravalót kicsikarni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország-csoport. tovább »
Kiütéses vereséget szenvedett a Kisvárda
Kisvárda - Szombaton a Bajnokok Ligája döntős Győr vendége volt a Kisvárda NB I.-es csapata. A rengeteg hibával [...] tovább »
“Remélem, hogy minél hamarabb kilábalunk ebből a gödörből”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II felsőági bajnokság 4. fordulójának szombati mérkőzései. A Nagyrábé [...] tovább »
“Minden hatodik meccsbe egy döntetlen belefér”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II alsóági bajnokság 4. fordulójának eredményei. A Görbeháza edzőjét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása