Frissítve:

Három magyar kutatási pályázat nyert a Horizont 2020-on

Budapest, 2015. február 2., hétfő (MTI) – Több mint 1,3 millió eurót (404 millió forint) nyert három, magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának “kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése” elnevezésű alprogramjában – derül ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) közleményéből.

hiba beküldése

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a program során az első szakaszban több tagország intézményei partnerségben – teaming – pályázhattak új kiválósági központok üzleti terveinek készítésére.

A független szakértők az első szakaszban a 169 benyújtott pályázat közül 31-et választottak ki – köztük a három magyar projektet -, amelyek egyenként legfeljebb 500 ezer, összesen 14,5 millió euró támogatást kaphattak a tervek készítésére. A második szakaszban tíz projekt számára mintegy 87 millió euró áll majd rendelkezésre a központ megvalósítására – olvasható az Európai Bizottság honlapján.

A nyertes intézményi együttműködésekben részt vett a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Semmelweis Egyetem és a német European Molecular Biology Laboratory (EMBL), továbbá az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), a Budapesti Műszaki Egyetem és a német Fraunhofer Intézet, valamint a német Urban Software Institute. A nyertes intézmények a támogatás összegét stratégiai tervük kidolgozására fordíthatják a következő 12 hónapban.

A közlemény szerint az alprogram célja a kiválósági központok kialakítása vezető európai intézmények segítségével az alacsonyabb kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményű országokban.

“Az NKFI Hivatal a partnerintézményekkel együttműködve mindent megtesz azért, hogy Magyarország a teaming pályázat második fordulójában is ilyen sikeresen szerepeljen” – idézi a tájékoztatás Pálinkás Józsefet, az NKFI Hivatal elnökét.

Az NKFI Hivatal feladata a potenciális pályázók tájékoztatása, személyre szabott pályázati tanácsadás a Horizont 2020 valamennyi alprogramja kapcsán, a Nemzeti Kapcsolattartó Pontokon keresztül.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az orvosképzést segítő kezdő vállalkozásba fektet be a Hiventures
Debrecen - Az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok képzését segítő startup vállalkozásba fektet be a Magyar [...] tovább »
Kilencmillió az induló vállalkozásoknak
Debrecen - Újabb lehetőségek adódnak a vállalkozások továbbfejlesztéséhez a Hiventures Zrt. által. tovább »
Paksi bővítés – Megkapta a Paks II. projekt a telephelyengedélyt
Budapest - Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön - [...] tovább »
Két és fél milliárdos program indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye foglalkoztatási helyzetének javítására
Nyíregyháza - A Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 2021-ig több mint 2,5 milliárd [...] tovább »
Varga Mihály: május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére
Budapest - Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra a kormány 2016-ban 2 [...] tovább »
Agrárkamara: korábban érkeznek a magyar primőr zöldségek az üzletekbe
Budapest - Április elejétől országszerte megvásárolhatók lesznek az üzletekben és a piacokon a magyar primőr [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U23-as birkózó Eb – Galambos Ramóna bronzérmes
Szombathely - Bronzérmet nyert Galambos Ramóna csütörtökön a birkózók szombathelyi U23-as Európa-bajnokságán. tovább »
Már nem Vincze Balázs az OSC vezetőedzője
Budapest - Lemondott posztjáról Vincze Balázs, az OSC férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Hatalmas csúcsjavítás a veterán atlétától
Debrecen - A 2017-es évben is a Téli Dobó Bajnoksággal indult az atlétikai szezon. Bár Debrecenben a dobó [...] tovább »
Utánpótlás NB I: dobogón a DVSC ifistái
Debrecen - Az ifjúsági kézilabdacsapat nyert, a juniorok váratlan vereséget szenvedtek Érden. tovább »
A reptéri futást segítik
Debrecen – Névadó szponzorként támogatja a Debrecen Airport Runt a Wizz Air – jelentette be csütörtökön a [...] tovább »
Akaratereje vezette a győzelmekig Balczót
Debrecen - A honi öttusa emblematikus alakja elárulta, nem azt az érzést kapta a sikerektől, amire előzetesen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása