2012.06.28 10:06; Frissítve: 2012.06.28 10:06


Három évet kapott a szegedi játék pisztolyos bolti rabló

 Szeged, 2012. június 28., csütörtök (MTI) – Jogerősen 3 év 1 hónap börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a kábítószerfüggő szegedi férfit, aki játék pisztollyal próbált meg kirabolni egy üzletet.

alt hiba beküldése

    A jelenleg 25 esztendős Csiszár Imre 2009 tavaszán egy szegedi középiskolában tanult, miután kőműves szakképesítést szerzett. A fiatalembert annak idején a rendőrök egy hónapon belül kétszer is igazoltatták, egyik alkalommal kábítószert találtak nála, másik alkalommal bebizonyosodott, hogy drogot fogyasztott. Mivel vállalta, hogy kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen vesz részt, az ellene indult nyomozásokat egy évre felfüggesztették. A vádlott a kezelést pár hónap után azonban megszakította, így nem felelt meg az elterelés feltételeinek.
    2009. szeptember 2-án arcát törülközővel eltakarva lépett be egy szegedi élelmiszerüzletbe. A pénztárosnőtől – mint később kiderült – játék pisztollyal fenyegetőzve követelt pénzt, az alkalmazott azonban a felszólításnak nem tett eleget, ezért a vádlott maga vett ki a kasszából egy köteg ezerforintost. A pénzt azonban nem tudta magával vinni, mert a pénztáros az egyik vevő közreműködésével lefegyverezte. A helyszínről elmenekült vádlott a rabláshoz használt tárgyakat sportzsákba rakta, majd a Tiszába dobta, ahol azt megtalálták. 
    A fiatalembert másnap reggel fogták el a rendőrök, kiderült, az is, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztott. A táblabíróság rablás kísérletében és kábítószerrel visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

bkzg \ bri \ ksy

MTI

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2