Frissítve:

Harmincéves barátság

Tokaj – A kapcsolat nemcsak Tokaj, de Magyarország életében is példa­mutató volt.

Testvérvárosi kapcsolatának harmincéves évfordulóját ünnepelte Tokaj és Oestrich-Winkel a Rajna-menti településen. Hegyalja fővárosából Posta György polgármester vezetésével vett részt delegáció az ünnepi alkalmon.

A három évtizedes kapcsolat nemcsak Tokaj, de Magyarország életében is példamutató volt, akkoriban merész lépésnek számított egy vasfüggönyön túli barátság. Az Oestrich-Winkellel való testvérvárosi szerződést a két akkori polgármester, Májer János és Klaus Frietch írták alá. A két aktív mellett az azóta már nyugalmazott városvezetők is részt vettek az ünnepségen.

A szoros barátság a mai napig tart, a német és a magyar baráti társaság tagjai évente meglátogatják egymást. Az idei, ünnepi alkalomra negyvenfős delegáció utazott Tokajból. A négynapos, gazdag program zárásaként dísz­vacsorát tartottak, ahol az évforduló tiszteletére a német fél egy gránittáblát kapott Tokajtól, „cserébe” az oestrich-winkeliek pedig egy bronz­emléket adtak át, amit a testvérvárosi kapcsolatokat ápoló civil szervezet a város főterén lévő, szintén Oestrich-Winkeltől kapott Bacchus-szobor környékén helyez majd el.

ÉM-EJ

hiba beküldése



További hírek a Tokaj hírei kategóriából
Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai
Debrecen - A tavalyinál is több vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen Város Bora [...] tovább »
Mészáros László a jelöltek között
Miskolc – Ötödször hirdették meg Az Év Agrárembere kitüntető díjat azoknak a gazdálkodóknak, [...] tovább »
Zemplénben tiszta a levegő
Tokaj - A földrajzi adottságok miatt Zemplénben nem okoz gondot a légszennyezettség. tovább »
Kaszinóztak a Miskolcon elsikkasztott százmilliókból
Miskolc, Tarcal - Nyomára bukkantak a 2009-ben elsikkasztott több száz millió forintnak, négyen próbálták [...] tovább »
Tízéves a tokaji színház
Tokaj – Hagyományteremtő célú újévi gálával ünnepelték Tokajban a Paulay Ede Színházat. tovább »
Sertéspestis vírusa egy újabb vaddisznóban Borsodban
Miskolc - Megyénkben újabb területen azonosították az afrikai sertéspestis vírusát. Házi sertésben továbbra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: van mit törleszteniük a jászságiaknak
Debrecen - Ahhoz a Jászberényhez látogat a DEAC, amely nyerni tudott az Oláh Gábor utcán. tovább »
Tornacsarnokot adtak át Bükkaranyoson
Bükkaranyos - Gyerekfocival és kispályás labdarúgótornával avatták fel az új létesítményt. tovább »
Soroksárra utazik a HTE
Hajdúböszörmény - A Soroksári Sportcsarnokba látogat szombaton 15 órától a Hajdúböszörményi TE csapata, [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Visszavágni, és az idei elsőért
Miskolc - Szombat este a fővárosban játszik bajnoki mérkőzést a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
VRCK: Bízik a magabiztos kezdésben
Kazincbarcika - Szombaton 18 órától Debrecenben játszik extraligás meccset a Vegyész RC Kazincbarcika. tovább »
DVTK Jegesmedvék: A harmadik után egy maradt
Miskolc - Elveszítette péntek esti, kassai rangadóját a DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása