Frissítve:

Harmincéves a zebegényi hajózási múzeum

Zebegény, 2014. július 6., vasárnap (MTI) – Idén júliusban ünnepli megnyitásának harmincadik évfordulóját a Duna-parti Zebegényben található hajózási magánmúzeum.

hiba beküldése

Farkas Judith tulajdonos-igazgató, a múzeumalapító Farkas Vincze lánya az MTI-nek felidézte, hogy a vajdasági Nagybecskereken született édesapja egy kalandfilm hatására döntött úgy gyerekként, hogy hajóskapitány lesz. Előbb hajósinas, majd hajóshadnagy lett, végül 1948-tól kapitány. “Habár igazi vágya, hogy tengerjáró hajók kapitánya legyen, nem teljesült, több folyami vontatóhajónak is volt a parancsnoka” – tette hozzá.

A múzeum létrejöttében jelentős szerepet játszott, hogy mivel 1956-ban a Vértes gőzhajó parancsnokaként többször is benzint, élelmet és gyógyszert szállított a győri forradalmároknak Bécsből, ezért letartóztatták, majd hosszas meghurcoltatást követően előbb visszaminősítették matróznak, végül 1962-ben elbocsátották – magyarázta Farkas Judith. Az egyre nehezebb anyagi körülmények közé kerülő család helyzetén is javítani akart édesapja, amikor úgy döntött, hogy közkinccsé teszi gyűjteményét. “A magánmúzeum 1984. július 12-én nyílt meg zebegényi házunkban, és nagyon hamar népszerű lett” – mutatott rá Farkas Judith.

Az akkorra már jelentős méretű gyűjtemény alapját a távoli földrészekről magával hozott érdekességek, illetve a hajózáshoz kapcsolódó különféle eredeti vagy újraalkotott tárgyak, valamint a hajómodellek képezték.

A kiállítást bemutatva Farkas Judith kiemelte, hogy a tárlat a hajózás történetével kezdődik, a fatörzstől a tutajok, csónakok kialakulásán át a 19. századi teaszállító clipperig, de megtalálhatók a hajókészítés ősi szerszámai is. Ezek nagy részét Farkas Vincze alkotta újra, hogy minél szemléletesebbé, átélhetőbbé tegye a hajózás múltját. A tárlat jelentős részét teszik ki a pompás, méretarányos modellek, így például a vitorlás hajók, a 20. századi világháborús csatahajók, a repülőgép-hordozók modelljei, valamint az aprólékos munkával létrehozott papírhajók.

A nyolc szobát betöltő kiállításban a látogató találkozhat még matrózviselettel, hajóorrt díszítő figurákkal, köztük a történelmi vitorláskor romantikus világát megidéző gallionfigurákkal, de láthatók különböző módon és anyagból megformált matrózalakok és -portrék, festmények, szobrok és műanyag makettek is.

Farkas Judith kiemelte, hogy a magyar folyami és tengerhajózás emlékei között eredeti felszereléseket, gépeket, navigációs eszközöket, műszereket, térképeket, iratokat, lobogókat, mentőfelszereléseket is lehet látni. A nagyobb daraboknak már csak a kertben jutott hely – jegyezte meg.

A múzeum vezetője hozzátette: a látogatók a különböző népek kultúráiba is bepillanthatnak a totemoszlopok, maszkok, varázslóbotok, fegyverek és egyéb használati tárgyak segítségével.

A főleg időszakosan – tavasztól őszig – látogatható kiállítás rendkívül kedvelt a gyerekek és felnőttek körében egyaránt – jegyezte meg Farkas Judith, hozzátéve, hogy volt olyan év, amikor 15 ezren is megfordultak a múzeumban.

Az állomány nagyságát jelzi, hogy a beleltározott tárgyak száma meghaladja a 2900-at, és a duplája vár még regisztrálásra – mutatott rá a múzeumvezető, aki elárulta, hogy jelenlegi helyüket már kinőtték, és nagyon szeretnének egy tágasabb épületbe költözni, “már csak azért is, mert a látogatóknak és a hajózó közösségnek köszönhetően a gyűjtemény folyamatosan gyarapszik”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Idén sincs Campus Fesztivál kormányablak busz nélkül
Debrecen - A mobil ügyfélszolgálati busz a fesztivál ideje alatt, július 18-tól 21-ig minden nap 12 és 20 óra [...] tovább »
„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkám során a világ összes nagyobb fesztiváljára eljutok”
Debrecen - A holland EDM-DJ, R3HAB, karrierje során negyedik alkalommal látogat Magyarországra idén nyáron, [...] tovább »
Félezer embernek ad majd munkát a Krones
Debrecen - Megkezdődött a Debrecentől délre található Déli Ipari Park első gyárának az építése. tovább »
Létkérdések, ingujjban
Nemrég egy idényjellegű stílustanácsadó bejegyzésbe botlottam, mely szerint, uraim, felejtsük el a rövid ujjú [...] tovább »
Költségvetés – Kásler: a kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat
Budapest - A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több [...] tovább »
Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál
Budapest - Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál az új, kisfeszültségű hálózatot felügyelő rendszerrel, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Újabb fölényes orosz diadal a nőknél
Barcelona - Harmadik mérkőzését is hatalmas fölénnyel nyerte a magyarokkal azonos csoportban szereplő orosz [...] tovább »
Vízilabda Eb – Vámos: meg tudjuk verni az olaszokat
Barcelona - Vámos Márton szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott le tudja győzni szerdán az olasz csapatot a [...] tovább »
Argentínában képviseli Magyarországot a debreceni sportolónő
Debrecen - A spanyolországi Banyolséban rendezték meg az európai ifjúsági olimpia triatlon selejtezőjét, ahol a [...] tovább »
Női kézilabda junior-vb – Kocsis Máté: sikerült emlékezetes világbajnokságot rendeznünk
Budapest - Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a szervezés szempontjából is [...] tovább »
Kézilabda EHF Kupa – Négy magyar csapat kapott ellenfelet
Budapest/Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedden Bécsben elkészítette a második számú [...] tovább »
Megvan a DEAC harmadik légiósa is
Debrecen - Daniel Amigo és Milos Boriszov után Jahens-Ley Manigat érkezését jelentették be az egyetemi klubnál. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása