Frissítve:

Harmincegy intézménynél van költségvetési főfelügyelő, felügyelő

Budapest, 2014. március 24., hétfő (MTI) – Jelenleg 31 helyen, 16 szakértő lát el költségvetési főfelügyelői, felügyelői feladatokat: 20 felsőoktatási, 5 egészségügyi, 4 kulturális és 1 szociális intézménynél, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnál – ismertette a nemzetgazdasági miniszter a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában, aki szerint ezeknél az intézményeknél a tapasztalatok szerint javult a gazdálkodási folyamatok szabályozottsága, szigorodott a kötelezettségvállalások rendje.

hiba beküldése

Varga Mihály a számvevőszéki és költségvetési bizottság jobbikos elnökének kérdéseire válaszolt. Nyikos László azt tudakolta, hogy mely költségvetési szervekhez rendeltek ki költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt, azok hol, mit, mi célból ellenőriznek, továbbá, hogy ellenőrzési tevékenységük a kötelezettségvállalásra és/vagy a kifizetésre vonatkozik-e.

A miniszter közölte, hogy a 2013. június 30-ig érvényes szabályok szerint a kormány rendelhetett ki költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt, ezzel a jogosítvánnyal négy alkalommal élt. Az államháztartási törvény 2013. július 1-jén hatályba lépett módosítása alapján – a megbízás és a megbízás visszavonása mellett – a kirendelésről hozott döntés is az államháztartásért felelős miniszter jogkörébe került.

Költségvetési főfelügyelők, felügyelők jelenleg kizárólag a kormány által korábban kijelölt intézményeknél tevékenykednek.

A felügyeleti tevékenység célja a közpénz-felhasználás hatékonyságának, szabályszerűségének és átláthatóságának javítása, a tartósan kiegyensúlyozott gazdálkodás feltételeinek megteremtése.

A költségvetési főfelügyelő, felügyelő ennek érdekében előzetesen véleményezi a tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedéseket, valamint a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat. A tízmillió forintot elérő vagy azt meghaladó összegű kötelezettségvállalásoknál kifogással élhet. Indokolt esetben javaslatot tehet egy intézkedés felfüggesztésére, ez esetben addig nem hajtható végre, amíg az érdemi egyeztetés nem történt meg.

A költségvetési főfelügyelők és felügyelők tevékenységükről havonta írásban beszámolnak a felügyelt költségvetési szervet irányító miniszternek és az államháztartásért felelős miniszternek.

A felügyelt intézményeknél a tapasztalatok szerint javult a gazdálkodási folyamatok szabályozottsága, szigorodott a kötelezettségvállalások rendje – fejtette ki a miniszter. Varga Mihály szerint a felügyelők tanácsadó tevékenységére is egyre inkább igény van a felügyelt intézményeknél.

A költségvetési felügyeleti tevékenység révén folyamatában megismerhető, figyelemmel kísérhető az intézmények gazdálkodása, jobban érvényesíthető a hatékonyság, szabályszerűség, átláthatóság hármas követelménye, amit a költségvetési főfelügyelők, felügyelők függetlensége is garantál – írja a nemzetgazdasági miniszter, válaszában felsorolva a felügyelt intézményeket is.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Jövőre 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózat bővítésére
Doboz - A nevelőszülő hálózat bővítésére a következő évben 850 millió forinttal több jut a pénteken [...] tovább »
Az Agrárminisztérium a halfogyasztás megduplázását tűzte ki célul
Budapest - Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenleg fejenként 5,7 kilogrammos éves magyarországi [...] tovább »
Elővigyázatosan, hőkezelve fogyasszuk a mirelit zöldségeket!
Hajdú-Bihar - A Népegészségügy Főosztály tájékoztatása szerint, a megyében nem fordult elő liszteriózis [...] tovább »
Gépjármű-kereskedők: kedvezőek a tendenciák a hazai autópiacon
Budapest - Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai új és használt autók piacán, lényegesen csökkent a [...] tovább »
Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt
Budapest - Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne [...] tovább »
Kényelmes ágyat, tisztaságot és wifit igényelnek a magyar utazók egy felmérés szerint
Budapest - A tisztaság mellett kényelmes, nagy ágyra és wifire vágynak a magyar utazók a GKI és a Bónusz Brigád [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Junior műúszó-vb – Százszázalékos oroszok, 10. a magyar szabadkombinációs csapat
Budapest - A magyar szabadkombinációs csapat tizedik helyen végzett a budapesti junior műúszó-világbajnokság [...] tovább »
Vízilabda Eb – Märcz szerint előjött valami a játékosokból
Barcelona - Märcz Tamás szövetségi kapitány továbbra is sok hibát látott a férfi vízilabda-válogatott [...] tovább »
Vízilabda Eb – Hollandia legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott
Barcelona - A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a barcelonai Európa-bajnokságon: Märcz [...] tovább »
Német Nagydíj – Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben
Budapest, Hockenheim - A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a [...] tovább »
Vízilabda Eb – Keszthelyi: csak a győzelem érdekel
Barcelona - A győzelmen kívül semmi más nem érdekli Keszthelyi Ritát, a címvédő magyar női [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK 4-1 (3-1)
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 2018/19-es szezonjának 1. fordulójában a Diósgyőri VTK [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása