2011.11.11 09:07; Frissítve: 2011.11.11 09:07


Harminc kilogramm marihuánát találtak egy autóban Röszkén

Szeged, 2011. november 11., péntek (MTI) – Harminc kilogramm marihuánát találtak egy szerb rendszámú személygépkocsiban elrejtve a pénzügyőrök a röszkei határátkelőnél – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Két szerb férfi csütörtökön jelentkezett belépésre a határállomáson az új, néhány hónapos autóval, és azt állították az őket ellenőrző pénzügyőrnek, hogy nem visznek magukkal bejelenteni való árut – mondta Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

A pénzügyőröknek feltűnt, hogy a hátsó lökhárító mögött a gyári kialakításról eltérő, csavarokkal rögzített fal található. A kocsi alapos átvizsgálása során a hátsó lökhárítóból, a küszöbből, valamint az első sárvédők mögött kialakított rejtekhelyről összesen 30 kilogramm marihuána került elő – közölte az őrnagy.

A 60 millió forint értékű kábítószert a pénzügyőrök lefoglalták, a két szerb férfi ellen – őrizetbe vételük mellett – kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság indított büntetőeljárást.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Kinga, a nap szépe

Kinga nagyhalászi lány, aki nemrég költözött a megyeszékhelyre, ahol nagyon jól érzi magát, hiszen itt sokkal pörgősebb az élet, mint vidéken.
tovább »


Login2