Frissítve:

Handó: a siker titka a stratégiai célok meghatározása

Budapest, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – A siker titka azoknak a stratégiai céloknak a meghatározása, amelyek az egész szervezetet mozgatják – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az Akadémia jogtudományi intézetében rendezett szakmai fórumon.

hiba beküldése

A 11 ezer tagú bírósági szervezet stratégiai célkitűzései közül a legfontosabb, hogy független bírák magas szakmai színvonalon, lehetőség szerint gyorsan ítélkezzenek. Fontos továbbá az emberi és tárgyi erőforrásokkal való optimálisan gazdálkodás, valamint a kiszámítható, átlátható ítélkezés – ismertette az OBH elnöke.

A bírósági fejezet költségvetése a 2011. évi 69 milliárdról 2014-ben már 87 milliárdra emelkedett. Ebből azonban illetményemelkedésre nem jutott, mert elsősorban az elavult számítógépparkot és ingatlanállományt kellett fejleszteni.

Néhány éve a bírósági számítógépek 80 százaléka még hat évnél régebbi volt.
A hivatal vezetője elmondta, hogy az elmúlt években jelentősen mérséklődött a bírák leterheltsége, enyhült a munkateher területi aránytalansága, a fővárosban harmadával csökkent az egy bíró kezén egyszerre folyamatban lévő ügyek száma.

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy eközben az ügyérkezés két év alatt kétharmadával nőtt cégbejegyzési, szabálysértési és nem utolsó sorban a devizahiteles ügyek miatt.

A bírósági vezetés keresi az alternatív lehetőségeket a munkateher csökkentésére, az egyik ilyen a kisebb súlyú büntetőügyekben hatékony mediáció, amely lehetővé teszi, hogy a bírák az igazán súlyos esetekre koncentráljanak. A nyitott bíróság program keretében tavaly több mint 30 ezer diák vett részt bírák, bírósági titkárok által szervezett előadásokon, foglalkozásokon, de megesett már az is az egyik kispesti iskolában, hogy amikor a 7. és 8. osztályosok között valóságos kis bandaháború tört ki, bírósági dolgozók segítettek a konfliktus feloldásában, például közvetítéssel, illetve azzal, hogy ismertették a történtek lehetséges büntetőjogi következményeit.

A kutatások szerint a magyar bíráknak a társadalomban magas a bizalmi indexük, Handó Tünde szerint pedig “minden állampolgári panasz ajándék”, hiszen ezekből sokat lehet tanulni.

Az ügyáthelyezések – korábbi, már megszűnt – gyakorlatát ért kritikák kapcsán az elnök megjegyezte: sokszor úgy érzi, akik az alapelvek mellett kardoskodnak, időnként elvesztik a realitásérzéküket. Ezeket az ügyeket valakik elindították és döntést várnak, erre pedig megoldást kell találni.

Jakab András, a vendéglátó jogtudományi intézet vezetője a rendezvényen kiemelte: a nyugat-európai sztenderdek szerint nem elég függetlennek lenni, annak is kell látszani. Egyes vizsgálatok szerint a bírói függetlenség sajátos módon nem annyira az azt garantálni hivatott jogszabályok tartalmától függ, sokkal inkább attól, hogy milyen gyakran változik az adott országban a politikai hatalom.

Ezzel kapcsolatban Handó Tünde kijelentette: a magyar bírák függetlenek, sem politikai sem gazdasági befolyásolásnak nem engednek. Mint mondta, nem érzékeli, hogy a magyar igazságszolgáltatás központi problémája lenne a függetlenség.
Handó Tünde hangsúlyozta: egy vezetőnek nemcsak a jelent kell néznie, hanem a jövőt is, időnként pedig túl kell lépnie a megszokott kereteken.

Az OBH elnöke előadását a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete által szervezett Jogrendszer belülről című beszélgetéssorozat keretében tartotta. A rendezvény célja, hogy a jogtudomány képviselőinek betekintést engedjen a jogrendszer működése során fontos intézmények belső életébe, reálisabb képet adjon az intézmények és a jogrendszer valós működéséről.

A jövő év júniusáig tartó sorozat vendége lesz többek között Darák Péter, a Kúria elnöke, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Trócsányi László igazságügyi miniszter, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Sajó András, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája, Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke és Székely László ombudsman.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: 600 millió forintos kormányzati támogatásból épül csúszdapark Mezőkövesden
Mezőkövesd - Augusztusra készülhet el az az öt csúszdából álló park a Zsóry Fürdő területén, amelyre 600 [...] tovább »
Ítéletet hoztak Modem-ügyben, mindkét felet elmarasztalták
Debrecen - Egy sajtóinterjúval megsérthette a MODEM Kft. fenntartójának jóhírnévhez fűződő jogait K. [...] tovább »
Ugrottak az ingatlanok
Hiába titkolnám, gyorsan kiderülne, hogy magam is azok közé tartozom, akik nem vették rossz néven, hogy a [...] tovább »
Videó: Korábban már a ház felrobbantásával is fenyegetőzött a halott anyjával hetekig együtt élő miskolci férfi
Miskolc - Vegyszerekkel, illatosítókkal próbálta leplezni a szagot az a hatvan éves, miskolci férfi, aki anyja [...] tovább »
Fotók: 13 ember, aki szó szerint vette az utasítást
Eredeti elképzelések, csak éppen nem túl praktikusak. Ez történik, ha pontosan követni akarjuk a mondottakat, [...] tovább »
Az “intelligens” Nyíregyháza befektetési lehetőségei mutatkoztak be Rómában
Róma, Nyíregyháza - Európai szinten kiemelkedő digitális fejlettségűnek számít Nyíregyháza városa, amely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyerhető meccsen botlott a Balmaz
Balmazújváros - Feczkó Tamás szerint játékosai már az első játékrészben eldönthették volna a hétvégi bajnokit. tovább »
Balmazújvárosi KK: bírniuk kell a nyomást!
Balmazújváros - Mateo Dioris szerint nehéz helyzetben vannak, de a céljuk továbbra is a bennmaradás kiharcolása. tovább »
Egy negyed alatt eldöntötte a meccset a Gladiators 2
Debrecen - A Gladiátorok második számú alakulata 22-7-re verte hazai pályán a Dabas Sparks gárdáját a Magyar [...] tovább »
Brillíroztak a cívisvárosi karatésok
Debrecen - A közelmúltban a Kata Magyar Bajnokságon mérették meg magukat a debreceni karatékák. tovább »
Elindította a szezont a Cívis Bowling Team
Debrecen - Elkezdődött az új bajnoki szezon Debrecen NB I-es bowlingcsapata számára. tovább »
“Jövő héttől beiratkozom egy nyelvtanfolyamra, hátha megértik a játékosok, hogy mit akarok”
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Összefoglaló a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgó bajnokságok (NB II, NB III, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása