Frissítve:

Hamisították a hollóházi porcelánt és kereskedtek vele

Hamisították a hollóházi porcelánt és kereskedtek vele Hamisították a hollóházi porcelánt és kereskedtek vele - © Fotó: NAV
Hollóháza – Hamis hollóházi porcelánnal és selejtáruval kereskedtek csalók. Eljárást indítottak ellenük a NAV pénzügyi nyomozói.

hiba beküldése

A hollóházi porcelánurnák kizárólagos forgalmazója fedezte fel, hogy jóval olcsóbban, más is árul ilyen terméket az interneten. Mint kiderült, a zugkereskedő áruja sem minőségében, sem a hollóházi minták használatában nem felelt meg a porcelángyár szigorú előírásainak.

hollohaza2

Selejtet is adtak kiváló áruként

A házkutatáskor kiderült, hogy a hamisítók házi körülmények között, fehér porcelánokra égették rá a mintákat és a hollóházi márkajelzést. Ezen kívül ugyan hollóházi, de selejtbe szánt eredeti gyártmányokhoz is hozzájutottak, amiket drágán, első osztályú áruként adtak el. Az urnák mellett étkészleteket és egyéb porcelán dísztárgyakat is hamisítottak, ezeket a nyomozók lefoglalták, értékük meghaladja a háromszázezer forintot, de a nyomozás további szakaszában az összérték minden bizonnyal magasabb lesz.

Iparjogvédelmi kérdés

A pénzügyi nyomozók az oltalom alatt álló termékek utánzása és értékesítése, azaz iparjogvédelmi jogok megsértése miatt folytatják a nyomozást. Ez a bűncselekmény akár két év börtönbüntetéssel is sújtható.

Néhány éve, szintén a NAV pénzügyi nyomozói folytatták azt a büntetőeljárást, amelyben a Veszprémi Törvényszék hasonló bűncselekmény miatt börtönbüntetésre ítélt csalókat, akik egy másik híres magyar porcelánmárkát hamisítottak ugyanezzel a módszerrel. Akkor a bíróság másodfokon szigorította a büntetést azzal a céllal, hogy elriassza a további elkövetőket a hungarikumok hamisításától.

ÉM-SZB

 



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Lakóház égett Királdon
Királd - Teljes terjedelmében ég egy földszintes lakóház Királdon, a Béketelep utcában. tovább »
Lezárták a becsületsértési ügyet az ózdi rendőrök
Ózd - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal az ózdi férfival szemben, aki egy rendőri intézkedés [...] tovább »
Személyi sérüléses balesetek és elfogott körözöttek Borsodban
Miskolc - A megye rendőri szervei 2017. december 16-án két főt járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve [...] tovább »
Kazincbarcikán és környékén terjesztették a drogot a borsodi dílerek
Kazincbarcika - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal az öt férfival szemben, akik Kazincbarcikán, [...] tovább »
Hárman sérültek meg a 25-ös főúton Bánrévénél
Bánréve, Ózd, Sajópüspöki - Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi a 25-ös [...] tovább »
Két baleset 20 méteren belül nagy dugóval Miskolc határában
Miskolc - Két anyagi káros közlekedési baleset történt a kistokaji elágazás közelében pénteken délután. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása