Frissítve:

Hagyó-per – A vádlottak számítógépein talált levelezéseket ismertették

Kecskemét, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – A vádiratban szereplő bűncselekmények bizonyítási eljárásának részeként a vádlottaktól korábban lefoglalt személyi számítógépeken talált elektronikus levelek hiteles másolatainak egy részét ismertették a Hagyó-per keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

hiba beküldése

A per júliusban kezdődött újra.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró ügyészi indítványra gyakorlatilag a teljes tárgyalási napon e leveleket vetítette ki, és olvasta fel a megjelent tíz vádlottnak és védőinek.

A hivatalos és személyes hangvételű levelek és mellékleteik egyebek mellett javaslatokat tartalmaznak a fiatalok bliccelése elleni kampányról, kommunikációs ötletekről, tervekről, szólnak gazdasági kockázatelemzésekről, megállapodástervezetekről, parlamenti beszámolókról és a kismamabérlet bevezetésének mikéntjéről.

A tetemes mennyiségű e-mail ismertetésekor kezdetben egyedül a harmadrendű vádlott, A. Attila, a BKV volt vezérigazgatója válaszolt a bírói kérdésekre, de később ő is visszakozott, mondván, vezetőként naponta több száz elektronikus levelet kapott, képtelenség volt mindet elolvasni, emellett több időt kért a felkészülésre, a levelek áttanulmányozására.

Egy másik vádlott jelezte, a leveleket egybegyűjtő lemezt saját számítógépén nem tudta megnyitni, így azokat nem ismerhette meg.

Hagyó Miklós és társainak büntetőpere a tervek szerint jövő kedden folytatódik.
A 2012. június 13-án a Kecskeméti Törvényszéken kezdődött perben Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével felbujtóként vádolja az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Hagyó Miklós a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával, valamint a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro sajtóreferensével saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében 2007 és 2009 között a BKV-vezetőknek olyan utasításokat adtak, döntéseiket oly módon befolyásolták, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek.

A vádirat kitér arra, hogy a per további vádlottjai az utasításokat annak ellenére teljesítették, hogy tudták, azok a BKV számára hátrányosak. A főügyészség szerint Hagyó Miklós vezetésével olyan összehangoltan működő szervezet épült ki, amelynek tagjai a fölöttük állóktól érkező, a BKV vagyoni helyzetét hátrányosan érintő utasításokat ellenkezés nélkül végrehajtották.

A csoport tagjait a főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A vádirat szerint a bűnszervezet mintegy másfél milliárd forintos vagyoni kárt okozott a BKV-nak.
A kiemelt büntetőügy Kecskemétre áthelyezéséről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke döntött. Ennek alapján kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, majd a Kecskeméti Törvényszék 2013 decemberében illetékességének hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez. A Kúria ezután arról döntött, hogy ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert.

A per újrakezdésére azért van szükség, mert kiemelt ügyekben a hatályos jogszabályok szerint nem telhet el három hónapnál hosszabb idő két tárgyalási nap között.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Rekord! 1 tonnás borostyánfogás a záhonyi határátkelőn
Záhony - Egy ukrán autóbusz poggyászterében egy tonna borostyánt és 12500 doboz cigarettát találtak a magyar [...] tovább »
„Na, mi van, ti már haldokoltok?”
Budapest, Mezőkövesd, Szomolya - Saját készítésű videókban mondták el szomolyai roma nők, milyen tapasztalatuk [...] tovább »
Videó: Két áldozata is volt az ózdi támadónak
Ózd - Elfogták azt a támadót, aki fényes nappal földre lökött egy 84 éves asszonyt, majd elrabolta a [...] tovább »
Az Európai Parlament támogatja Pelczné Gáll Ildikó kinevezetését az Európai Számvevőszék tagjának
Brüsszel - Támogatta a magyar kormány által jelölt Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő [...] tovább »
Sokat ivott a két férfi, tragédia lett a vége
Debrecen - Délre már lerészegedtek, és hamarosan előkerült a kés. tovább »
É. Kiss Katalin: rendkívül megtisztelő volt a Bolyai-díjat megkapni
Budapest - Rendkívül megtisztelő volt megkapni a Bolyai-díjat, amelynek rangot azoknak a sora ad, akik korábban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újra összegyűlt a Debreceni Kinizsi nagy családja
Debrecen - Két esztendeje olyan sporttörténeti találkozó színhelye volt az egykori dohánygyár szociális [...] tovább »
Steelvent Ózd Rallye – Prológ, Hegyhát, majd Nógrád
Ózd - Péntektől vasárnap estig rendezik meg az idei ralibajnokság második futamát, a Steelvent Ózd Rallye-t. tovább »
Erőt demonstrálva, hibátlanul a négy között
Nyíregyháza - Harmadik mérkőzését is megnyerte az országos juniorbajnokságon a nyíregyházi fiú kosárlabda-csapat. tovább »
Steelvent Ózd Rallye – A bajnok kilőtt az idei évad rajtjánál
Miskolc, Ózd - Herczig Norbertet a szezonnyitón csak megszorítani tudták, a Steelvent Ózd Rallye-ra is győzelmi [...] tovább »
Női labdarúgás: Kilencet rúgott a Szerencs, menetel a Tiszalúc
Miskolc - A női megyei kispályás labdarúgó-bajnokságban a 13. fordulót játszották a csapatok. tovább »
Klublicenc: DVTK igen, Mezőkövesd még nem
Miskolc, Mezőkövesd - A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2017. április 25-i ülésén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása