Frissítve:

Hagel elnézést kért egy balul elsült megjegyzés miatt

Washington, 2013. június 21., péntek (MTI) – Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy indiai származású professzor megszólalása előtt megkérdezte: “Ön ugye nem tálib?” – közölte pénteken a Pentagon szóvivője.

Az incidens a Nebraskai Egyetemen történt, ahol a Pentagon első embere szerdán tartott előadást. Robin Gandhi informatikaprofesszor kérdést kívánt feltenni a miniszternek, aki ezzel tréfásnak szánt megjegyzéssel előzte meg az oktatót.

A védelmi minisztérium szóvivője, George Little pénteken kijelentette, hogy a megjegyzés konkrétan senki ellen sem irányult és hogy a miniszter már néhány órával a történtek után felhívta a professzort és elnézést kért tőle.

Az amerikai védelmi miniszter balul elsült kiszólására mégis a felfigyelt a média, mert az Egyesült Államok éppen a héten jelentette be, hogy 12 évi afganisztáni háborúskodás után közvetlen tárgyalásokat kezd a tálibokkal.

Gandhi nyilatkozatot adott ki, amely szerint ő sem gondolta, hogy a miniszter hozzá intézte volna a megjegyzést.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Romokban a Bahamák több szigete, humanitárius válság fenyeget
A meggyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén helyi tisztségviselők és [...] tovább »
Németország is segítséget ajánl az amazóniai erdőtüzek oltásához
Németország is felajánlja segítségét Brazíliának az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek [...] tovább »
Erdőökológus: általában gyújtogatás miatt vannak tüzek az amazóniai esőerdőben
Általában gyújtogatás miatt vannak tüzek az amazóniai esőerdőben, természetes tűz kevésszer keletkezik - [...] tovább »
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása