Frissítve:

Ha a védőháló megszakad, ott állnak a szociális munkások Miskolcon

A konferencián A konferencián - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A Miskolci Egyetemen indult az idei Szociális Munka Hete.

hiba beküldése

November 12-e a szociális munka napja, ebből az alkalomból pedig Miskolcon megrendezik a Szociális Munka Hete programsorozatot. A hét nyitórendezvénye volt hétfőn délelőtt a Miskolci Egyetemen tartott konferencia, amelynek középpontjában az idén húszéves gyermekvédelmi törvény állt.

Megmutatják magukat

Ennek megfelelően az előadások is e törvényhez, illetve a gyermekvédelemhez kapcsolódtak elsősorban. Az előadók között olyan szaktekintélyek voltak, mint többek közt Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, korai intervencióért felelős miniszteri biztos, vagy éppen Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke.

A családpolitika szociális dolgozók nélkül nem működne.” Fűrész Tünde

A konferencia és a hét szervezője is a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) hosszú évek óta tart fenn jó kapcsolatot a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetével, amely házigazdaként működik közre, az intézet igazgatója, Szabó-Tóth Kinga a moderátori szerepet is magára is vállalta.

A konferencia résztvevőit Gúr Péter Attila, a MESZEGYI mb. intézményvezetője köszöntötte, elmondva, hagyományteremtő céllal indították útjára a programot annak idején, hogy megmutathassák a szociális területen dolgozók, mivel foglalkoznak, milyen nehézségekkel kell szembenézniük és milyen eredményeket érnek el. Az intézményvezető arról is beszélt, hogy a szakma presztízse alacsony, kevés fiatal választja hivatásának, a szakemberhiány pedig néhol már működési nehézségeket is okoz.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Kiss János, Miskolc alpolgármestere szerint a szociális dolgozók munkája azon az európai kultúrpolitikai hagyományon alapul, hogy az elesetteket segíteni kell. Nehéz emberi sorsokkal találkoznak nap mint nap, ezek a hétköznapok pedig messze állnak a fénytől, a csillogástól, a figyelemtől, így megérdemlik ezen a héten az odafigyelést és a köszönetet a sok áldozatért.

A kormány célja a családok megerősítése – hangsúlyozta Fűrész Tünde, az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság miniszteri biztosa.

– De előfordul, hogy ez a védőháló megszakad, ekkor azonban ott állnak a szociális munkások. A családpolitika önök nélkül nem működne, harmonikusan működő családok nélkül pedig nincs társadalom – tette hozzá.

Egy fejlett társadalom fontos fokmérője, hogyan segíti a rászorulókat, ehhez a minőséget a szociális dolgozók biztosítják – jelentette ki prof. dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy minél felkészültebb szakembereket adjanak az ágazatnak. A konferencián Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke is köszöntötte a résztvevőket és megköszönte a munkájukat.

– ÉM-HI –


Segítenek és szórakoznak

Idén a szociális dolgozók körében pályázatot is hirdettek, melynek keretében saját készítésű művészeti alkotásokat vártak, melyeket a konferencián kiállítottak, és közönségszavazás keretében díjazták a legszebb alkotást. A hét programjában kedden bükki túra szerepel, míg szerdán véradás és a Miskolci Állatsegítő Alapítvánnyal közösen szervezett kutyagolás. Csütörtökön a már hagyományos Szociotúra zárja a hetet. A szociális dolgozókból verbuvált csapatok járják ilyenkor a várost, miközben érdekes, mókás vagy éppen gondolkodásra ösztönző, esetleg ügyességi feladatokat kell megoldaniuk.



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
„Akkor az azt jelenti hogy nagyon kiváló a csapategységünk”
Miskolc, Tiszaújváros - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 24. fordulójában két megyei csapatunk játszott [...] tovább »
360 fokos videó: Komolyzenei generációk összeérése a Hang-Árban
Miskolc - A legőszintébb örömmel, áhítattal, volt, aki "Jézusom!" felkiáltással jött le a Művészetek Háza [...] tovább »
A fogyás csapdájába esve
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Szomorú adatok: húsz éven belül minden ötödik anorexiás belehal a betegségbe. tovább »
Megerősítette a tesztnapot a DVTK
Miskolc - Hétfőn kiderülhet, hogy az új Diósgyőri stadionba mikortól (és mennyiért) lehet jegyet venni. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Divízió I-es jégkorong-vb – Olasz győzelem a lengyelek ellen
Budapest - Az olasz válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
“Az első félidőben elolvadtunk mint a vaj”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójában két [...] tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
“Sorozatban ez a harmadik meccsünk amikor nem tudjuk hogy melyik kapura támadunk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 23. fordulója. tovább »
Férfi röplabda NB I – Debrecenben nyert a Pécs
Budapest - A Pécs 3-1-es győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása