Frissítve:

Győzike: Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített

Győzike: Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített © Fotó: RAS-archívum
Salgótarján – Mint arról korábban beszámoltunk, Győzikét feljelentették becsületsértésért, miután decemberben a Mokkában megjegyzéseket tett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egyik osztályvezetőjére. Úgy tűnik, hogy emiatt már biztosan nem kell felelnie a bíróság előtt Gáspár Győzőnek: az ügyészség levélben közölte vele, hogy bűncselekmény ­hiányában megszüntették az ellene folyó nyomozást a rágalmazási ügyben.

hiba beküldése

– Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített. Van igazság a földön, soha nem sértettem meg senkit – mondta Győzike a Blikknek. – Sajnos, ez sem segít azon, hogy az ellenem zajló hadjárat teljesen tönkretette az életemet. Mindenki azt hiszi, hogy egy bűnöző vagyok. Ami azonban még ennél is jobban fáj, a zenekar összes fellépését lemondták nyárra, bármennyire fáj, ki kell mondanom: egyetlen fellépése sem lesz a Romanticnak. Ez már nemcsak engem érint nagyon rosszul, hanem Zsuzsit és Katinkát is.

Forrás: blikk.hu


mond
Budapest - Még mindig nem szabadult meg a hatóságoktól Gáspár Győző, akit nemrég becsületsértésért jelentettek fel. Még decemberben, a Mokkában tett megjegyzéseket a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egyik osztályvezetőjére, így a showmanre most újabb tárgyalások várhatnak. Forrás: tenyek.hu [...



További hírek a Bulvár kategóriából
Magyarul üzent a Szikla a hermanosoknak Miskolcra
Hollywood, Miskolc - Dwayne Johnson: „Hello Herman, szavazzatok Hanna osztályára!” tovább »
Kim Dzsong Un feleségét “tisztelt first ladynek” szólítják
Phenjan - A hivatalos észak-koreai média újabban "tisztelt first ladynek" szólítja Kim Dzsong Un észak-koreai [...] tovább »
Cuki rajzot kapott az anyuka a kislányától, de aztán felfedezett rajta valami nagyon 18 pluszosat
Wales - Laura Borough könnyekig hatódott, amikor a kislányától, Ruby-tól egy cuki rajzott kapott ajándékba, ami [...] tovább »
Videó: Hihetetlen, de igaz – Ezek az emberek túlélték a lehetetlent
Sokkoló: centikre suhan el a vonat, majdnem elkaszál egy autó a járdán, a fa épphogy nem üt agyon. A [...] tovább »
Videó: Ez ám a testfestészet! Fel se tűnt a járókelőknek, hogy meztelenül jógázott a csaj a zsúfolt sétálóutcában (18+)
Baltimore - A profi jógások szerint semmi kivetnivaló nincs abban, ha az ember meztelenül végzi a nyakatekert [...] tovább »
A brit uralkodó utolsó corgi kutyája is elpusztult
London - II. Erzsébet királynő utolsó corgi kutyája is elpusztult, több mint hetven évnyi korszakot lezárva a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női sakk Eb – Nincs magyar továbbjutó a vb-re
Magas-Tátra/Budapest - Egyik magyar induló, Gara Tícia, Gara Anita és Hoang Thanh Trang sem jutott tovább a [...] tovább »
„Mi lett volna ha legalább egy félidőt focizunk?”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzés pótolták [...] tovább »
Európai Egyetemi Játékok – A kormány eddig csaknem 100 millió forinttal támogatta a rendezést
Budapest - A magyar kormány eddig 95,5 millió forinttal támogatta a 2024-es Európai Egyetemi Játékok (EEJ) [...] tovább »
Az együttérzés eleven virágai Debrecenben
Debrecen - Több ezren vettek részt Debrecenben a Méltóság Futófesztiválon, ahol a jelenlévők az emberi [...] tovább »
„Meg kell újulni edzőnek, játékosnak egyaránt a MEAFC-ban”
Miskolc - Walke Károly, a miskolci egyetemisták vezetőedzője úgy véli, a play-off egy teljesen más világ. tovább »
Pénzbüntetést kapott a Loki
Debrecen - Másfélmillió forintra büntette a Debreceni VSC-t a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása