Frissítve:

Gyorsult a hazai infláció

Gyorsult a hazai infláció
Romániában a múlt hónapban átlagosan 0,64 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,81 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ugyan ekkor, jelentették be a román statisztikai hivatalban.

Az áprilisi, 3,77 százalékos tizenkét havi ütemhez képest a gyorsulás nagyrészt abból származott, hogy 93 százalékkal emelték az állami lakbéreket. A bérek és a fizetések továbbra is gyors emelkedése közepette az inflációt egyelőre féken tartja, hogy a közkiadások elmaradnak a tervezettől.

Az erős gazdasági növekedés, az EU-beli munkabér-konkurencia és az aszály miatt csökkenő mezőgazdasági termelés miatt azonban az év vége felé kissé tovább gyorsulhat az infláció, habár az elemzői előrejelzések átlaga így sem haladja meg – tizenkét hónapra számolva – a 4,3 százalékot decemberre, kényelmesen a központi bank 3-5 százalékos célsávján belül.

Utolsó adat szerint áprilisban Romániában a nettó átlagbér 1027 lej (79 448 forint) volt, reálértékben 0,9 százalékkal több, mint márciusban, 18,0 százalékkal több, mint tavaly áprilisban, és 108,0 százalékkal több, mint 1990. októberben.

hiba beküldése



További hírek a ERDON Országos hírek kategóriából
Kilépett az RMDSZ-ből Eckstein-Kovács Péter
Kilépett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ) Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora, [...] tovább »
Iohannis nem fél attól, hogy felfüggesztik tisztségéből
Nem fél attól, hogy felfüggesztik tisztségéből - jelentette ki Nagyszebenben Klaus Iohannis államfő. tovább »
Román államfő: Dragneának el kell tűnnie a közéletből
Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell [...] tovább »
Dragnea nem mond le sem a PSD, sem a képviselőház éléről
Marad a Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a képviselőház élén - közölte pénteken Liviu Dragnea. tovább »
Iohannis bejelentette, hogy újabb államelnöki mandátumra jelölteti magát
Ismét jelölteti magát az államelnök-választásokon - jelentette be szombaton Nagyszebenben Klaus Iohannis. tovább »
Tizennégy megyében és a fővárosban okozott károkat a felhőszakadás
Az ország 14 megyéjében és a fővárosban, összesen 28 településen okozott károkat a hirtelen lezúdult nagy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Kolumbia magabiztos győzelme, a lengyelek nem juthatnak tovább
Kazany - Kolumbia magabiztosan, 3-0-ra győzte le a lengyel csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H [...] tovább »
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – H csoport: eredmény, állás, további program
Kazany - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának vasárnapi, 2. fordulós eredményei. tovább »
Startgépes edzések
Nagyhalász - Nagyhalászban készülnek a salakmotor páros Európa-bajnoki elődöntőre. tovább »
Fotók: Két lábbal tiporva ünnepelték a pályát
Debrecen-Ondód - Tizenkét csapat élt a lehetőséggel, hogy a frissen átadott ondódi focipályán először [...] tovább »
Bajnoki címek, ezüstök, bronzok
Székesfehérvár - Kitűnően szerepeltek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a székesfehérvári felnőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása