Frissítve:

Gyorsított eljárásban ítéltek börtönbüntetésre egy embercsempészt

Győr, 2014. október 9., csütörtök – Két év – felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt gyorsított eljárásban egy embercsempészt a Mosonmagyaróvári Járásbíróság – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Az ítélet az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezésére tekintettel nem jogerős.

Takács Péter tájékoztatása szerint a férfi szeptember végén, egy személyszállításra nem alkalmas teherautóban próbált 26 szíriai állampolgárt átjuttatni a magyar-osztrák határon; amikor a rendőrök megállították a járművet, a levegőhiány és a zsúfoltság miatt már többen rosszul voltak a raktérben.

A közlemény szerint a férfi úgy vette fel pénzért a magyar-szerb határ közelében a csoportot, hogy tudta: nincsenek Ausztriába belépésre jogosító irataik.

Takács Péter jelezte: mindezek alapján a bíróság a csempészet személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés miatt két év, öt esztendőre felfüggesztett, börtönbüntetést és 480 ezer forint pénzbüntetést szabott a férfira, akiről csak annyit közöltek, hogy nem magyar állampolgár. Az elkövetéshez használt járművet elkobozták.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Sokkoló videó: Kiszámolták, hányan fognak még meghalni idén az utakon
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Baleset-megelőzés matematikai alapon: a rendőrség sokkoló videót tett közzé a [...] tovább »
Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok
Budapest - A közép-európai régió energetikai kérdéseit és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokat [...] tovább »
Diákjával létesített szexuális kapcsolatot egy tanárnő, négy évre ítélték
Székesfehérvár - Másodfokon, jogerősen négy év börtönre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék [...] tovább »
Klasszikus zenei minikoncertek lesznek nyolc fővárosi szórakozóhelyen
Budapest - A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel Budapest nyolc kedvelt szórakozóhelyén tartanak [...] tovább »
A magyar nyelv napja – Díjakat adott át az Anyanyelvápolók Szövetsége Budapesten
Budapest - Átadták az Anyanyelvápolók Szövetségének 2018-as díjait a magyar nyelv napján, kedden Budapesten. tovább »
Huszonhét kórus méri össze tudását az idei Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen
Budapest - Huszonhét kórus méri össze tudását az idei Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen, amelyet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda világliga – Újabb fölényes magyar győzelem
Budapest/Ruza - Második mérkőzését is magabiztosan nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott a [...] tovább »
DVSC: Ujvárosi Ádám kihagyja a válogatott meccset
Debrecen - A DVSC belső védője kisebb térdsérülést szenvedett - írja a dvsc.hu. tovább »
Torna ob – Péntektől vasárnapig mesterfokú bajnokság Győrben
Budapest - Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportparkban rendezik a tornászok mesterfokú országos [...] tovább »
Együttműködést tervez a korcsolyázó- és a jégkorongszövetség
Budapest - Hosszú távú szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Magyar [...] tovább »
Salak után már a teremben rúgják
Nyíregyháza - Egyetlen csapat százszázalékos a nyíregyházi városi kispályás focibajnokság mezőnyében. tovább »
Nyíregyházi KC – Rossz döntéseket hoztak a hajrában
Nyíregyháza - Jó kezdés után a szokásos végjáték ismét megbosszulta magát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása