Frissítve:

Gyorsaságimotoros Eb – Gyutai Adrián a pontszerzésben reménykedik

Budapest/Albacete, 2013. október 4., péntek (MTI) – A pontszerzést érő helyek valamelyikén, azaz az első 15 között akar célba érni a spanyolországi Albacetében sorra kerülő hétvégi gyorsaságimotoros Európa-bajnokságon Gyutai Adrián, a 40 versenyzőt felvonultató mezőny egyetlen magyar indulója.

A Supersport 600-as kategóriában érdekelt 22 éves paksi motoros menedzsmentjének pénteki közleménye szerint a résztvevők már túl vannak két szabadedzésen, melyek Gyutai számára jól sikerültek, felújított motorjával teljes értékű munkát tudott végezni.

“Volt, amikor úgy nézett ki, az anyagiak miatt ki kell hagynunk az év versenyét, ám végül az utolsó pillanatban, a kedd éjszakai indulás előtt pár órával összeállt a teljes költségvetés” – idézte Gyutait a közlemény. “Igyekszem jól teljesíteni, beleadok mindent, hiszen szeretném méltóképpen képviselni Magyarországot.”

A fiatal pilóta szerint nagyon erős a mezőny, a spanyol, az olasz és a német bajnokság legjobbjai mellett néhány világbajnokságot is megjárt ellenfele is lesz.

A hivatalos program szerint szombaton két időmérő edzést bonyolítanak le, a futam pedig vasárnap 11.45 órakor kezdődik.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban nyert az Újpest
Budapest - A házigazda Újpest hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Gyergyói HK együttesét a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Továbbra is veretlen a Csíkszereda
Budapest - Az SC Csíkszereda hazai pályán 6-1-re legyőzte a Corona Brasov együttesét a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Ellenfeleket kapott a női és a férfi vízilabda-válogatott
Budapest - A nemzetközi szövetség elkészítette a csoportbeosztásokat a vízilabda világliga és az Európa Kupa [...] tovább »
Sakkolimpia – Győzelemmel kezdtek a magyarok
Budapest/Batumi - Mindkét magyar válogatott győzelemmel kezdte szereplését a georgiai Batumiban hétfőn elrajtolt [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián: mindent kiadtam magamból
Baku - Csalódottan és fáradtan tekintett vissza a hétfői versenynapra a 90 kilogrammban ötödik Tóth [...] tovább »
Bundesliga – Sallai Roland bekerült a forduló válogatottjába
Budapest/Freiburg - Sallai Roland, az SC Freiburg magyar válogatott labdarúgója bekerült a Bundesliga negyedik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Torna vk – Jövőre is megrendezik a szombathelyi versenyt
Budapest - Jövőre ismét Szombathelyen rendezik a tornászok világkupa-sorozatának egyik versenyét - [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása