Frissítve:

Győri kekszgyár – levelet írt a győri polgármester Kóka Jánosnak

A győri polgármester azt kéri a gazdasági minisztertől, hogy kezdjen tárgyalások a Danone cég vezetőivel a győri kekszgyár megmaradásáról. Borkai Zsolt (Fidesz) erről szóló levelét pénteken küldte el Kóka Jánosnak.

A győri önkormányzat sajtóreferense a Független Hírügynökségnek azt mondta: úgy értesültek, hogy a Danone 95 dolgozó munkaviszonyának megszüntetését jelentette be nemrég a megyei munkaügyi központnál. Csaknem 100 család megélhetéséről van szó, ezért Szijjártó Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselő hétfőn interpellációt nyújt be az Országgyűlésben a gazdasági miniszterhez. A leépítésekről még tárgyalnak, csak januárban derül ki, pontosan milyen munkakörökből és kiket küldenek majd el a kekszgyárból – tette hozzá Bakács László.

Múlt héten tüntetést szerveztek Győrött a kekszgyár bezárása ellen, a megmozduláson a Danone termékek bojkottjára kérték az embereket. A tüntetést a Fidesz és a Fidelitas helyi csoportja szervezte, a dolgozók képviselői azonban nem vettek részt a megmozduláson.

A francia Danone cég vezetői nemrég azzal keresték meg a győri polgármestert, hogy a keksz gyártása veszteséges, ezért azt más helyre viszik. Terveik szerint csak a Negro cukorkákat készítenék itt, igaz, azokból többet gyártanának a mostaninál.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Phjongcshang 2018 – Japán is elődöntős női curlingben
Budapest/Kangnung - Utolsóként a japánok jutottak be az elődöntőbe női curlingben a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
MVLC: Az önbizalom és a főszereplés: fellépés az utolsónál
Miskolc - Szegeden zárja az alapszakaszt a Pann­Ergy-MVLC férfi-vízilabda­csapata. tovább »
Phjongcshang 2018 – Japán és norvég aranyérem gyorskorcsolyában
Budapest/Phjongcshang - A nőknél Japán, a férfiaknál Norvégia nyerte a gyorskorcsolyázók üldözéses [...] tovább »
Ősszel adják át az új Illovszky Rudolf Stadiont
Budapest - A kormány által biztosított pluszforrásokkal az eredeti tervekhez képest hat-hét hónappal később, [...] tovább »
Alakreform – fittvasárnap
Nyíregyháza - A Mozdulj Nyíregyháza keretében rendhagyó eseményre várják a sportolni vágyókat: február [...] tovább »
Küldjön hírt! – Lezajlott a Széchenyi Labdarúgó Sportkupa
Hajdúböszörmény - Harmadik alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása