Frissítve:

Gyermekszexvádak a brit uralkodó fia ellen, az udvar cáfol

András yorki herceg András yorki herceg - © Fotó: Eamonn McCormack/Getty Images
London, 2015. január 2., péntek (MTI) – Közleményben cáfolta pénteken a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszexbotrányban.

hiba beküldése

András hercegről már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti kapcsolatokat ápolt egy amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel, aki a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok szexuális szolgáltatásainak szinte iparszerű forgalmazásáért. András annak idején vendégeskedett is Epstein kastélynak beillő floridai otthonában, sőt közös képek is készültek róluk.

Az ügy legutóbb 2011-ben, éppen András unokaöccse, Vilmos herceg világraszóló esküvője előtt került a brit lapok címoldalaira, de akkor – a brit kormányfő személyes közbelépésével – valahogy sikerült kivédeni a nagyobb botrányt. Ennek az volt az ára, hogy András még abban az évben lemondott a brit kormány utazó globális üzleti nagyköveteként tíz éven át betöltött tisztségéről.

Pénteken azonban kiderült, hogy Epstein ellen üzelmeinek egyik egykori áldozata polgári peres keresetet nyújtott be egy floridai bíróságon. A feljelentő – egy jelenleg 30 éves nő – szerint Epstein szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel, és ezek a kikényszerített együttlétek állítólag Londonban, New Yorkban, illetve egy meg nem nevezett karibi szigeten zajlottak. A sziget Epsteiné.

A nő akkoriban 17 éves volt, vagyis a floridai törvények szerint kiskorúnak számított.

Az ismét fenyegető súlyos botrány a Buckingham-palotát – a királyi ház első számú londoni hivatalát – is reagálásra késztette. Az udvar szóvivője pénteken közölte: régóta húzódó és jelenleg is folyamatban lévő polgári peres ügyről van szó, amely az Egyesült Államokban zajlik, és amelynek András herceg nem részese. A szóvivő kijelentette: az udvar az ilyen ügyeket rendszerint nem kommentálja, ám ezúttal “a kételyek eloszlatása végett” annyit mindenképpen fontosnak tart leszögezni, hogy “kategorikusan valótlanok” azok az állítások, amelyek szerint a yorki herceg bármiféle “nem helyénvaló” kapcsolatba került volna kiskorúakkal.

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó csak erős gyomrúaknak: Leokádta ellenfele péniszét, így győzött a női pankrátor!
Sajátos, mégis népszerű műfajnak számít a pankráció, múlt hétvégén mégis valami olyan történt egy Las [...] tovább »
Videó: Íme a legsokkolóbb internetes oldalak, amire soha, de soha ne nézz rá!
Legalábbis akkor hanyagold őket, ha kedves még számodra a nyugodalmas éjszakai pihenés - egyik-másik ugyanis [...] tovább »
Internetes vécétérképet készítenek Kínában a turisták számára
Peking - Online vécétérképet fejleszt a kínai kulturális és turisztikai minisztérium felkérésére az ország [...] tovább »
Nigériai játékos köszöntötte Pintér Attilát
Debrecen - Bár a jelek „erre utalnak”, nincs eltitkolt afrikai gyermeke a volt szövetségi kapitánynak. tovább »
Videó: Íme 5 trükk, amivel kaszinókat fosztottak ki!
Ez a néhány ember nem kevés pénzhez jutott hozzá, hála a leleményes trükköknek, amiket bevetettek a [...] tovább »
Az első interjú volt egyben az utolsó
Miskolc - Első szóra igent mondott Béres Szabolcs interjúkérésére Koós János. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Golden Globe Race – Kopár István negyedik lett
Budapest - Kopár István a negyedik helyen ért célba csütörtökön a Golden Globe szóló földkerülő [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Nem lesz magyar döntős férfi légpisztolyban
Budapest/Eszék - A három magyar közül egyik sem jutott be a szombati nyolcas döntőbe férfi légpisztolyban az [...] tovább »
Nigériai játékos köszöntötte Pintér Attilát
Debrecen - Bár a jelek „erre utalnak”, nincs eltitkolt afrikai gyermeke a volt szövetségi kapitánynak. tovább »
Köszöntötték a naményi bajnokokat
Vásárosnamény - Megyénk számos sportolója vitézkedett a győri fináléban. tovább »
Előre a dupla győzelemért
Készülődik az ország. Nem, nem a karácsonyi áhítatra, és nem is Jézus feltámadására. Egy [...] tovább »
Hárman a nyolcas döntőben kardoztak
Nyíregyháza - Nyíregyházi fiatalok a Reménység körverseny zárótalálkozóján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása