Frissítve:

Gyermekeiket súlyosan elhanyagoló szülők ellen emeltek vádat

Budapest, 2015. június 23., kedd (MTI) – Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy Esztergomban élő férfi és nő ellen, mivel súlyosan elhanyagolták az általuk nevelt hat gyermeket – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

hiba beküldése

A 47 éves férfi és a 32 éves nő élettársi kapcsolatban élt, együtt nevelték öt közös gyermeküket – három kisfiút és két kislányt, valamint a nő korábbi kapcsolatából született kisfiút. A pár az alapvető higiénés körülményeket sem biztosította, a fürdőszoba használhatatlan volt, mellékhelyiség sem a házban, sem az udvaron nem volt, a gyermekek az udvaron a szemét között játszottak – olvasható a közleményben.

A főügyészség részletezte: a gyerekek ruházata hiányos, elhanyagolt, piszkos volt, a hajuk tetves, nem fürdették őket, a szülők nem gondoskodtak játékokról, mesekönyvről sem.
Hozzátették: az egyik kisfiú egyszer beleesett az udvaron rakott, őrizetlenül hagyott tűzbe, és égési sérüléseket szenvedett. Többször előfordult az is, hogy a gyerekek konyhakéssel, tapétavágóval vagy csavarhúzóval játszottak a lakásban, és ezt egyik szülő sem akadályozta meg.

A szülők a kötelességüket súlyosan megszegték, ezáltal a gyerekeik érzelmi, testi, értelmi fejlődését veszélyeztették.

A gyámhivatal a gyermekeket átmeneti nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a férfi és a nő ellen – olvasható a közleményben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A nyelvtudás nyitott ablak a világra
Nyíregyháza - A nyelvtanulás három kulcsszava: kitartás, szorgalom és reális célok. A közoktatásban akár már [...] tovább »
VOLT Fesztivál – Több mint 150 ezer vendéget várnak Sopronba
Sopron - Több mint 150 ezer vendéget várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amely kedden délelőtt nyitja meg [...] tovább »
Megszökött két rab munkavégzés közben Márianosztrán
Budapest - Munkavégzés közben megszökött két fogvatartott a Márianosztrai Fegyház és Börtön mellett működő [...] tovább »
Átadta megbízólevelét az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete
Budapest - Átadta megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek David B. Cornstein, az Egyesült Államok [...] tovább »
Már kapható a magyar dinnye a legtöbb áruházláncnál
Budapest - Már a legtöbb magyarországi áruházláncnál kapható belföldön termelt dinnye a piaci szereplők [...] tovább »
Vida Péter kapta a Karinthy-gyűrűt
Budapest - Vida Péter színművész vehette át az idén a Karinthy-gyűrűt, amellyel a Rádiókabaré kiemelkedő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Litvániában versenyeztek a miskolci sportiskolások
Alytus, Simnas - Két városban két nemzetközi viadalon vettek részt a Miskolc Városi Sportiskola tagjai. tovább »
Vb-2018 – Uruguay nyerte az A csoportot
Szamara - Az uruguayi válogatott nyerte az A csoportot az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután [...] tovább »
Nyugaton odateszi magát, aki jó futballista akar lenni
Nyíregyháza - Puskás Ferenc egykori jó barátja szerint tizenhét éves korukig a magyar focisták is nemzetközi [...] tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Horváth Gábor Mezőkövesden
Mezőkövesd - Új edzővel gyarapodott a Mezőkövesd Zsóry FC szakmai stábja – kaptuk a hírt a klubtól. tovább »
Vb-2018 – Fordított és győzött Egyiptom ellen a szaúdi válogatott
Volgográd - A szaúdi válogatott 2-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot hétfőn az oroszországi [...] tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmények és tabella
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának hétfői, 3. fordulós eredményei és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása