Frissítve:

Gyerekkönyveket tiltott be a velencei polgármester

Róma, 2015. július 9., csütörtök (MTI) – Velence új, jobboldali polgármestere betiltott az olaszországi általános iskolákban használt gyerekkönyvek közül negyvenkilencet, beleértve olyanokat is, amelyekben azonos nemű szülők szerepelnek. A döntést heves tiltakozás övezi.

hiba beküldése

A tiltólistára jórészt olyan könyvek kerültek, amelyeket Luigi Brugnaro szerint a szerzők a társadalmi nemeket hirdető gender-elmélet jegyében írtak. A velencei iskolákban szeptembertől a tanárok azokat a könyveket sem tehetik a tantervbe, amelyekben gyermekeiket egyedül nevelő vagy elvált szülők szerepelnek, valamint első és második számú szülőként vannak feltüntetve. Ugyanakkor nem kívánatossá váltak a hátrányos helyzetűekről és a baráttá válásról szóló művek is. Az Ernest és Celestine-sorozat egyik darabja is nemkívánatossá vált.

A betiltott gyerekkönyvek között olasz és külföldi szerzők művei egyaránt szerepelnek: például a spanyol gyerekkönyv-író, Mario Ramos olasz nyelvre is lefordított népszerű sorozata, továbbá a szintén kortárs francia írónő, Ophélie Texier gyerekeknek szóló szériája. Mindkettőnek egy farkas a főszereplője.

A polgármesteri döntés bírálói szerint a modern gyerekirodalom remekművei kerültek indexre. Szülők és tanárok az oktatási miniszter beavatkozását sürgették. Olasz internetes oldalakon pedig kezdeményezés indult a 49 tiltott könyv reklámozására és arra, hogy minél szélesebb körben olvassák őket. Maratoni felolvasást is szerveznek, 49 napon át olvasnak fel a 49 könyvből.
Luigi Brugnarót harmincévi baloldali vezetés után választották meg Velence új polgármesterévé június közepén. A vállalkozó már a kampány során bejelentette a könyvekkel kapcsolatos tervét, mondván, a szülők, és nem az iskolák dolga a gyerekek “ilyen ügyekkel” kapcsolatos nevelése.

– Sárközy Júlia, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál a Müpában
Budapest - A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál, amelyen komoly- és [...] tovább »
Videó: Miért gondolta bárki is, hogy ennek jó vége lesz?
Nuncsakus szerencsétlenkedés, rövid életű drón és egy rettenetesen félrement kötélhúzás: a hét topfailjeit [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német hírportál a magyar-német kapcsolatokról
Berlin - A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról [...] tovább »
9 sztár, akinek cseppet sem átlagosak a szülei
A szüleid még akkor is nagy hatással vannak az életedre és a személyiségedre, ha egyébként nem állsz túl [...] tovább »
Megtalálták a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó részét
Boulder - Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó [...] tovább »
Olasz-holland duó veszi át a Berlinale vezetését
Berlin - Egy olasz és egy holland filmes szakember, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek veszi át a Berlini [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása