Frissítve:

Gyémánt László festőművész és tanítványa közös kiállításon

Budapest, 2013. október 19., szombat (MTI) – Gyémánt László festőművész és Nagy Boglárka Mester és tanítványa címmel állítja ki 32 képét, Gordon Eszter fotográfus pedig a Gyémánt-műteremben készült 20 fotóját hétfőtől a Társalgó Galériában.

hiba beküldése

Borsos Mihály, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy kísérletről van szó, sorozatot kezdenek mester és tanítványa címmel. Az első kiállításra Gyémánt László vállalkozott tanítványával, Nagy Boglárkával, aki három éve diplomázott Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán, és ez lesz az első tárlata.

Gyémánt László és Nagy Boglárka is a munkákat erre a kiállításra készítette. Gyémánt László 11 új képe, egyenként 130×130 centiméteres, a művésztől a Divatpanomtikum címet kapta és a galéria központi termében kapott helyet. Felöltöztetett kirakati divatbábukat festett meg, az 5-5 kép közé, központi helyre került az elhunyt feleségéről, Krisztináról festett egészalakos képe, amelyen a mozdulat szintén a kirakati babára utal.

Nagy Boglárka 21 olaj-vászon képe egyrészt a nyár élményeiről szól harsogó színekkel, hagyományosan festett alakokkal. Másrészt a Teremtés könyvéből kalligrafikus blokkot készített, sötétbarna keretbe tette a jobbról balra olvasható héber szöveget, amely magyarul is olvasható a képek mellett.

A kiállítás harmadik részében Gordon Eszter fiatal fényképész 20 werkfotója látható 50×33 centiméteres nagyításban. Két-három alkalommal járt Gyémánt László műtermében és megörökítette, amint mester és tanítványa dolgozik – összegezte a látnivalókat Borsos Mihály.

A kiállításra, amely november 14-ig tart nyitva, katalógus is készült magyar és angol nyelven, benne a tárlat képanyagával.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Hárman sérültek meg a 25-ös főúton Bánrévénél
Bánréve, Ózd, Sajópüspöki - Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi a 25-ös [...] tovább »
Országos rekorddal zárult a Kodály nyomában országos online zenei játék
Kecskemét - Csaknem 50 hazai és határon túli település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt a Kodály [...] tovább »
Emmi: 2019-ben Magyarország ad otthont a WRO robotprogramozási világdöntőnek
Budapest - Európában elsőként a Magyarországot képviselő Edutus Főiskola nyerte el a 2019. november 8-10. [...] tovább »
Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Budapest - Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők [...] tovább »
Meghalt Császár Ákos matematikus
Budapest - Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton és 100 méter vegyesen győzött a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka már négy aranynál tart Koppenhágában
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik [...] tovább »
Rangadó Ózdon, az NB I/B-ben
Mezőkövesd, Ózd - Hosszú idő után ismét megyei rangadót rendeznek a hétvégén a másod­osztályú férfi [...] tovább »
Női kézilabda vb – Fölényes sikerrel döntőben a címvédő norvégok
Hamburg - A címvédő és Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott kilenc góllal legyőzte Hollandia [...] tovább »
Jótékonykodtak a miskolci vízilabdázók
Miskolc - A PannErgy-MVLC OB I-es férfi vízilabdacsapatának játékosai és szakmai vezetése csütörtökön a [...] tovább »
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása