Frissítve:

Gyásznap és emléknap Szerbiában a Vihar hadművelet évfordulóján

Belgrád, 2015. augusztus 3., hétfő (MTI) – Hivatalosan is gyásznappá nyilvánítanák Szerbiában a Vihar hadművelet évfordulóját, szerda délben egyszerre szólalnak meg az ortodox templomok harangjai, valamint az ország egész területén egyperces néma főhajtással emlékeznek a húsz évvel ezelőtti horvát területvisszafoglaló művelet szerb áldozataira.

hiba beküldése

A délszláv háború idején végrehajtott művelet során a horvát hadsereg négy nap alatt (1995. augusztus 4. és 7. között) ellenőrzése alá vonta a négy évvel korábban elvesztett horvátországi szakadár szerb területek java részét. A hadműveletekben saját adataik szerint a horvátok 174, a szerbek 742 katonát vesztettek, a polgári áldozatok számát ezernél többre teszik. Ezen kívül mintegy 200-250 ezren hagyták el otthonaikat.
A Vihar hadművelet évfordulója minden évben feszültséget okoz Belgrád és Zágráb között, mert Szerbia gyásznapként tekint a hadművelet kezdetének napjára, Horvátország viszont a horvát (honvédő) háború legnagyobb sikerének tartja az akciót.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő néhány napja kijelentette: azért van szükség arra, hogy augusztus 5-ét gyásznappá nyilvánítsák, mert a Vihar hadművelet “a második világháború után elkövetett legnagyobb etnikai tisztogatás” volt.

Aleksandar Vulin szerb szociális- és veteránügyi miniszter – aki egyben a megemlékezéseket szervező bizottság elnöke is – hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) kijelentette, hogy Belgrádnak kötelessége elkészíteni a húsz évvel ezelőtt eltűntek és meggyilkoltak jegyzékét, amely a becslések szerint mintegy kétezer nevet tartalmaz majd.

A szervezőbizottság az idén augusztus 4-ét emléknapként, 5-ét pedig gyásznapként nevezte meg, és a tervek szerint a közeljövőben kezdeményezni fognak egy törvénymódosítást is, amely hivatalossá tenné a gyásznapot.

A tárcavezető ugyanakkor a szerb diplomácia sikerének nevezte, hogy a NATO-tagországok visszaléptek attól, hogy részt vegyenek a zágrábi katonai parádén, amelyet a Vihar hadművelet horvát sikereire emlékezve szerveznek. Korábban Ivica Dacic szerb külügyminiszter kijelentette, hogy amelyik ország katonákat küld a parádéra, az ezzel a lépéssel megsérti Szerbiát.

A szerb menekültügyi bizottság hétfői közleményében ismertette, hogy a délszláv háború 1991-es kitörése óta Szerbiában 610 ezren kértek menedékjogot, közülük több mint 35 ezren még mindig menekültstátussal rendelkeznek, legtöbbjük – majdnem 26 ezer ember – Horvátországból származik.

Zágráb és Belgrád viszonyát az utóbbi két évtizedben jelentősen meghatározták a hágai Nemzetközi Törvényszék és a Nemzetközi Bíróság perei. A Vihar hadművelet egyik fő irányítója a hazájában nemzeti hősként tisztelt Ante Gotovina tábornok volt, akit a katonái által elkövetett cselekmények miatt háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával a hágai Nemzetközi Törvényszék elé állítottak. A tábornokot első fokon 24 év szabadságvesztésre ítélték, de 2012 novemberében másodfokon felmentették. A Nemzetközi Bíróság pedig az idén utasította el Horvátország keresetét és Szerbia ellenkeresetét is arra vonatkozóan, hogy a másik fél népirtást követett el a horvát területeken 1991 és 1995 között.

– Markovics Annamária, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Klein Dávid megérkezett a Sisapangma alaptáborába
Budapest - Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében megérkezett a Sisapangma alaptáborába, így [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megkezdődött az európai immunizációs hét
Budapest - Megkezdődött hétfőn az európai immunizációs hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, [...] tovább »
Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós
Budapest - Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó [...] tovább »
Nincsenek gyanús körülmények Avicii halála körül
London - Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - [...] tovább »
Videó: Látni kell, hogy száguld végig a városon ez a holland tűzoltóautó!
A legjobb sofőröket nem a Formula–1-ben, hanem a mentő-, tűzoltó- és rendőrautókban kell keresni! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti tenisztorna – Bedene továbbjutott, Fucsovicsék meccse elmaradt
Budapest - Az ötödik helyen kiemelt Aljaz Bedene három játszmában jutott tovább a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – A lengyelektől is kikaptak a szlovénok
Budapest - Második mérkőzését is elvesztette a szlovén válogatott a budapesti divízió I/A-s jégkorong [...] tovább »
A Dunaújváros otthonában az MVFC
Berettyóújfalu - Idegenben, a Dunaferr vendégeként lép pályára a férfi futsal NB I. rájátszásának ötödik [...] tovább »
Szárnyakat adott a gyors egyenlítés a Nyírgyulajnak
Nyírgyulaj - Korán hátrányba került a Nyírgyulaj futsalcsapata, amely végül megnyerte a DEAC elleni hatpontos [...] tovább »
PannErgy-Miskolci VLC: Hullámvasutas meccsen kaptak ki
Miskolc - Szombaton idegenben játszott az élvonalbeli miskolci pólógárda. tovább »
Jégkorong osztrák bajnokság – Carruth lett a legjobb kapus
Bécs/Budapest - A kapott gólátlag és a védési hatékonyság alapján MacMillan Carruth, a Fehérvár AV19 amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása