Frissítve:

GVH: 56 millió forintos bírság az Auchannak

GVH: 56 millió forintos bírság az Auchannak GVH: 56 millió forintos bírság az Auchannak
Budapest, 2015. május 22., péntek (MTI) – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte az Auchan Magyarország Kft. több, összehasonlításokat tartalmazó reklámját, és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 56 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra – közölte a GVH az MTI-vel pénteken. Az Auchan a határozat bizonyos megállapításait elfogadja, de az indoklás egyes kijelentéseivel nem ért egyet, megfontolja jogi lépések lehetőségét – közölte a vállalat.

A GVH megállapította, hogy az Auchan megsértette az ellenőrizhetőség, illetve a tárgyilagos összehasonlítás követelményét a 2012 júniusától 2014 júniusáig az egyes Auchan áruházakban kihelyezett különböző árelőnyöket megjelenítő ár-összehasonlító reklámtábláival. Az összehasonlított két termékkosár egyebek között eltérő darabszámú terméket tartalmazott, az összehasonlított termékek nem voltak igazolhatóan azonosak, a kosárban az egyik termék akciós, míg a másik alapáras volt – írták.

A GVH szerint az Auchan nem dolgozta ki sem az ár-összehasonlításra vonatkozó stratégiáját, sem az ellenőrzési vagy igazolási mechanizmusokat az áruházakban kihelyezett ár-összehasonlító reklámok közzétételekor, valamint nem tartotta be a saját maga által a későbbiekben felállított rendszert sem a kihelyezett tábláival, így sérült a szakmai gondosság követelménye.

Az áruházlánc megsértette a tárgyilagos összehasonlítás követelményét a 2013 novemberétől 2014 júliusáig közzétett ár-, illetve árszínvonal-összehasonlítást tartalmazó televíziós és rádiós reklámjaiban is, mert a fogyasztók nem kaptak objektív képet az árszínvonalak különbségéről – “a termékkosár a felmért Tescokban X százalékkal, az Intersparokban Y százalékkal került többe, mint az Auchanban” üzenetekkel – az összehasonlításokat megalapozó felmérések aggályos módszertana miatt.

A GVH a bírság kiszabásakor az összehasonlító bevásárlókosár megjelenítése, valamint a tévé- és rádióreklámok költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott és az intenzív kommunikáció széles fogyasztói kört ért el. Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy az Auchan feltárta a hiányosságok egy részét nyilatkozataiban, egyes nyilatkozatai hátrányára szóltak, és igyekezett javítani a hibákon a vizsgált időszakban kialakított belső rendszerével – írták.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Top 100: nincs közöttük egy rossz adózó sem
Debrecen - Idén is kiosztottuk a Hajdú-Bihar vállalkozásainak elismerésére alapított TOP 100-díjakat. tovább »
Dízelbotrány – Kötelezettségszegési eljárást indított hét tagállam ellen a Volkswagen-botránnyal összefüggésben az Európai Bizottság
Brüsszel - Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a [...] tovább »
NGM-államtitkár: sokkal több helyen lehet majd bankkártyával fizetni
Budapest - Sokkal több helyen lehet majd bankkártyával fizetni a jövőben - nyilatkozta Hornung Ágnes, a [...] tovább »
Minden hatodik munkavállaló tartozott az alacsony keresetűek közé az EU-ban
Luxembourg - A munkavállalók 17,2 százaléka, nagyjából minden hatodik alkalmazott az alacsony keresetűek közé [...] tovább »
A veszteségek csökkentéséről tanácskoztak
Debrecen - Megdöbbentő, de a világban megtermelt zöldségek, gyümölcsök negyven százaléka nem jut el a [...] tovább »
Hódítana a magyar burgonya
Nyíregyháza - A globális éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó multirezisztens burgonyafajták kifejlesztésére [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda EK – Moszkvai győzelmével továbbjutott a Cegléd
Moszkva - A Cegléd csapata 13 ponttal győzött a Szpartak Moszkva vendégeként csütörtökön a női kosárlabda [...] tovább »
Csak a szülinapos DVTK drukker örülhetett Athénban
Athén, Miskolc - Nem történt meglepetés, a diósgyőri kosárlabdacsapat simán kikapott Görögországban. [...] tovább »
MLSZ – A Ferencvárost 400 ezer forintra büntették
Budapest - Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar [...] tovább »
Könnyekkel is felavatták a megszépült tekecsarnokot
Nyíregyháza - A város saját beruházásának köszönhetően tovább csinosodott a nyíregyházi stadion tekecsarnoka. tovább »
Téli sportolás okosan, az intelmeket megfogadva
Nyíregyháza - A hideg, a tél nem lehet akadálya a rendszeres sportolásnak. Ez persze nem gond a [...] tovább »
Diamondos sikerek a Magya Kupában
Debrecen - A fitnesz Magyar Kupának Budaörs adott otthont, ahol a debreceni Diamond Fitness SE ifjú versenyzői is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása