Frissítve:

GVH: 30 millió forint bírság félrevezető tájékoztatásért

Budapest, 2014. november 21., péntek (MTI) – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint az ACN Communications Hungary Kft. (ACN) a közvetítőválasztás keretében nyújtott telefon-szolgáltatások népszerűsítésekor szóbeli tájékoztatásaival, szerződéses dokumentumaival tisztességtelen magatartást tanúsított 2013-ban, a jogsértés elkövetéséért 30 millió forint bírságot szabott ki a hivatal – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

A GVH megállapította: az ACN kereskedelmi gyakorlata, mely elsősorban a független képviselők, ügynökök szóbeli tájékoztatásain és egyéb dokumentumok fogyasztóknak történő átadásán alapult, több szempontból is jogsértő.

Közölték: a ACN tévesen azt sugallta a fogyasztóknak, hogy a szolgáltatást az aktuális telefonszolgáltatójuk nyújtja. A cég megtévesztette a fogyasztókat az őket terhelő díjakról; az ügynökök olcsóbb szolgáltatást ajánlottak anélkül, hogy a fogyasztók telefonköltségeiről elegendő információval rendelkeztek volna, és elhallgatták a szolgáltatás több lényeges jellemzőjét is. A jogsértést bizonyították az ACN nyilvántartásainak adatai, a GVH-hoz érkezett panaszok, valamint az ACN által csatolt felmérés eredményei és a szerződésbontási-elállási arányok is.

A tájékoztatás szerint az ACN felelős volt a független képviselők magatartásáért, és a fogyasztók érdekében tett intézkedései döntően utólagosak voltak.

A versenytanács a bírság alapösszegének meghatározását követően súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a céget már korábban elmarasztalták azonos magatartásért, illetve a célcsoport egy jelentősebb része idős ember, akik jellemzően érzékenyebben reagálnak az egyes üzenetekre. Ahogy azt is, hogy a kifogásolt gyakorlat hosszabb ideig és változatlan intenzitással, folyamatosan zajlott.

Enyhítő körülmény volt, hogy az ACN több intézkedést is bevezetett az ügynökök ellenőrzése és a fogyasztói garanciák növelése érdekében, az utólagos tájékoztatásokkal egyes hiányosságokat orvosolhatott, és a visszafizetésekkel a fogyasztói károkat igyekezett enyhíteni – olvasható a GVH közleményében.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása