Frissítve:

Gulyás: a bérelt egészségügyi magánberendezések kiváltása a cél

Budapest – A kormány célja az, hogy az egészségügyben a bérelt magánberendezések, műszerek számát minimálisra csökkentse vagy megszüntesse biztosítva hozzá az állami forrásokat – számolt be a kormány döntéséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely elmondta azt is, kormány háromezer elektromos busz beszerzését támogatja, illetve finanszírozza ebben a ciklusban.

hiba beküldése

 

Gulyás Gergely közölte, az egészségügyben a ppp-hez hasonló konstrukciók megszüntetése a cél, ezzel függ össze, hogy a miskolci kórháznak 1,8 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés onkológiai kezeléshez szükséges két sugárterápiás berendezés beszerzésre. Kérdésre elmondta, a mostani tulajdonostól veszik meg a gépeket.

A miniszter értékelése szerint az egészségügyben az elmúlt években sikerült előrelépni, de még nagyobbat kellene. Ezt szolgálja a többi között a 72 százalékos ápolónői, szakdolgozói béremelés ebben a ciklusban – tette hozzá.

Ismertetése szerint a béremelés idén 35 milliárd, jövőre 146 milliárd, 2021-ben 233 milliárd és 2022-ben 423 milliárd forintot jelent költségvetési kiadásként. A következő években 8, 14, 20, majd 30 százalékos emelés lesz – közölte.
Hozzátette: az orvosok bérét is emelik, annak a mértékéről később hoz döntést a kormány.

Szólt arról, hogy 2011 óta az egészségügyi fejlesztések vidékre összpontosultak, ennek a ciklusnak az a feladata, hogy a budapesti egészségügyi infrastruktúra legalább felzárkózzon a vidékihez. Az egészséges Budapest programra több száz milliárd forintot kell fordítani, a források rendelkezésre állnak – mondta. Hozzátette, 700 milliárd forintos fejlesztésről van szó a fővárosi kórházak esetében a következő években.

Kérdésre beszélt arról, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere minden, a szerdai kormányülésre beterjesztett javaslatában megjelölte a forrásigényt, de jelezte azt is, hogy tudja, az ország teljesítőképességének hol vannak a határai.
Egy másik kérdésre elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárgyal a fogorvosokkal, akik a háziorvosi ellátás támogatásához képest kevésnek tartják finanszírozásukat.

Az ideális az lenne, ha az orvosok és az ápolónők is olyan jövedelmekkel rendelkeznének, hogy megszüntethető legyen a hálapénz, amely felett az elmúlt időben mindenki szemet hunyt, mert soha nem volt ehhez elég jó állapotban az egészségügy – válaszolta kérdésre, hozzátéve: az elmúlt idők változásai miatt ugyanakkor fontos lenne társadalmi vitát indítani erről.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előterjesztésére tárgyalt a buszstratégiáról, amelynek célja, hogy a hazai gyártásból a lehető legtöbb buszt lehessen biztosítani, valamint hogy a tömegközlekedést sikerüljön “átállítani” elektromos buszokra.

A kormány háromezer elektromos busz beszerzését támogatja, illetve finanszírozza ebben a ciklusban – közölte. Ez emissziós célokat is szolgál, és ez teszi lehetővé, hogy mérséklődjön a környezetszennyezés a nagyvárosokban – tette hozzá. A miniszter szerint az elektromos buszok drágábbak ugyan most, de reményeik szerint a hazai gyártás felgyorsulásával az árak is mérséklődni fognak.

Elmondta, az a cél, hogy három év múlva Magyarország eljusson oda, hogy azt követően forgalomba állítani csak elektromos buszokat lehessen a helyi közlekedésben. Jelenleg egy csuklós elektromos busz ára 120-130 millió forint, egy szóló elektromos busz 80 millió forint – közölte.

Hozzátette: az üzemeltetéshez a töltőállomásokat is ki kell építeni és a kormány hosszabb távon abban bízik, hogy a paksi blokk felépülésével az áramszolgáltatás is olcsóbb lehet. Szerinte az elektromos buszok üzembe állításával megoldódhat az a probléma, hogy a városi közlekedési vállalatok veszteségesen működnek.

A kilakoltatási moratóriummal kapcsolatos kérdésre a miniszter azt mondta, élesen el kell választani a devizahitelesek ügyét azoknak az esetétől, akik nem akarják a közterheket fizetni. A kilakoltatási tilalom csak erősítené ez utóbbi magatartást – mondta.

Kérdésre elmondta, májusban jelentik be a gazdaságvédelmi akcióterv részleteit, amelyre annak ellenére szükség van, hogy a magyar gazdaság adatai kedvezőek, ugyanis az eurózónában komoly növekedési problémák vannak.

Arra a felvetésre, hogy Karácsony Gergely, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje ezermilliárd forint szétosztását ígérte, a miniszter úgy reagált, “nem tudtuk, hogy Karácsony Gergelynek ennyi maradt a parkolóbotrány után”. Azt kellene megmagyaráznia, miért veszteséges Zuglóban a parkolás – mondta, jelezve, hiteltelennek tartja az ígéretet.

A magyar nyugdíjrendszer felosztó-kirovó rendszerben működik, egyelőre ebben a rendszerben a nyugdíjkasza fenntartható, és ez a 2020-as évek közepéig így is marad. Komoly eredmény, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyát sikerült helyreállítani, a befizetések fedezik a nyugdíjakat – mondta egy kérdésre válaszolva.

Szólt arról is, hogy Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester és a szocialisták vállalták a fővárosi dugódíj bevezetését, a Fidesz ellene szavazott, és a kormány továbbra is ellenzi, azt szeretnék, hogy ez senkinek ne jelentsen terhet.

Elmondta azt is, a miskolci gyermekotthon ügye mögött szakmai, sőt még politikai konszenzus is volt. Kifejtette: a gyermekek érdeke, hogy minél kisebb egységekben neveljék őket, mert jobb életesélyeket kaphatnak, ha nem nagy számban vannak együtt, hanem kisebb egységekre bontják ezeket a közösségeket.

Közölte, miniszteri biztos felel majd a külföldi nyelvtanfolyamprogramért, amelyet a Tempus Közalapítvány koordinál majd, és remélhetőleg már 2020 nyarán már lesz rá lehetőség, hogy diákok külföldre mehessenek nyelvet tanulni.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása