Frissítve:

Görög válság – Schäuble nem akar távozni

Berlin, 2015. július 19., vasárnap (MTI) – Cáfolta a német pénzügyminisztérium, hogy a tárca vezetője, Wolfgang Schäuble a lemondást fontolgatja a görög adósságválság ügyében a kancellárral kialakult nézeteltérés miatt.

hiba beküldése

Vasárnapi német lapok beszámolói szerint a pénzügyminisztérium szóvivője találgatásnak nevezte, hogy Schäuble a távozás gondolatával foglalkozik. A spekulációk alapja a Der Spiegel című hírmagazinban szombaton megjelent interjú, amelyben a miniszter a közte és Angela Merkel kancellár között a görög válság kezelésének ügyében kialakult nézeteltérésekről azt mondta, hogy a demokráciához hozzátartoznak a véleménykülönbségek, kényszeríteni pedig nem lehet senkit. “Ha valaki ezzel próbálkozna, elmehetnék az államfőhöz és kérhetném tőle a felmentésemet” – mondta.

A pénzügyminisztérium szóvivője felhívta a figyelmet az interjú következő szakaszára, amelyben Wolfgang Schäuble nemmel választolt arra a kérdésre, hogy gondolkodik-e azon, hogy kéri a felmentését.

A német pénzügyminiszter a harmadik görög mentőcsomag feltételeiről szóló megállapodás megkötése után is hangot adott annak a véleményének, hogy Görögország az euróövezeti tagság ideiglenes feladásával hatékonyabban kezelhetné az államadósság-válságot, mert lehetőség nyílna arra, hogy kérje tartozása egy részének elengedését. Angela Merkel kancellár nyilvánosan nem karolta fel minisztere elképzelését. “Mindenkinek megvan a saját meggyőződése” – mondta erről a Der Spiegelnek Schäuble. Kiemelte, hogy ugyan nem mindig egyezik a véleménye Angela Merkelével, de “mindig ugyanazon az úton járunk”, és kapcsolatukban “állandó elem”, hogy mindig számíthatnak egymásra.

A minisztert széles körben bírálták, amiért felvetette az euróövezet ideiglenes elhagyásának gondolatát. A bírálatok szerint Németország ezzel nyomás alá helyezte az athéni vezetést, azzal fenyegette, hogy az új mentőcsomag alternatívája a kiszorítás a valutaunióból. “Soha nem mondtuk, hogy Görögországnak távoznia kell az euróövezetből, csupán utaltunk arra lehetőségre, hogy maga Athén dönthet a tagság szüneteltetéséről” – mondta erről Wolfgang Schäuble a Der Spiegelnek, rámutatva, hogy az “európai szerződések” nem teszik lehetővé az adósságleírást a valutaunióban.

A német parlament (Bundestag) végül pénteken nagy többséggel felhatalmazta a kormányt, hogy kezdjen tárgyalást az új mentőcsomagról. A német lakosság azonban a legutóbbi felmérés szerint többnyire kételkedik annak sikerében. A Welt am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett közvélemény-kutatás alapján az új mentőcsomag a lakosság 56 százaléka szerint rossz (23 százaléka szerint inkább rossz, mint jó, 33 százaléka szerint pedig nagyon rossz). A YouGov közvélemény-kutató intézet azt is kimutatta, hogy a németek 48 százaléka szerint Görögországnak ki kellene lépnie az euróövezetből.

Angela Merkel és Wolfgang Schäuble fellépését viszont igen kedvezően ítélik meg a németek, és a pénzügyminiszter megítélése még a hagyományosan kiemelkedően népszerű kancellárénál is jobb. A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett adatok szerint Merkel tevékenységével a lakosság 68 százaléka, Schäuble tevékenységével a lakosság 69 százaléka elégedett. Az Emnid közvélemény-kutató intézet felmérése szerint Merkel és Schäuble pártja, a konzervatív CDU népszerűsége is emelkedett az utóbbi egy hét alatt. A CDU és bajor testvérpártja, a CSU országos támogatottsága jelenleg 43 százalékos, ami 1 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbi – a brüsszeli euróövezeti csúcs előtti – szinthez képest és a legmagasabb idén január óta.

– Bálint Marcell, MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása