Frissítve:

Görög adósság – Varufakisz: a Grexit más országok “sakkban tartására” szolgált volna

Berlin, 2015. július 24., péntek (MTI) – Görögország kiléptetése az euróövezetből (Grexit) nem a görög gazdaság fellendítésére szolgált volna, hanem arra, hogy az ezt szorgalmazó erők “sakkban tartsanak” más országokat – mondta Jánisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter a ZDF német országos közszolgálati televízióban pénteken sugárzott interjúban.

hiba beküldése

Jánisz Varufakisz a július elején bejelentett lemondása előtti hónapokról – amikor az athéni vezetés folyamatosan tárgyalt a második mentőprogram lezárásáról – azt mondta, hogy ugyan ő maga is követett el hibákat, de nem ezért nem sikerült a Görögország “tiszteletén” alapuló megegyezés a nemzetközi hitelezőkkel, hanem azért, mert tárgyalópartnereik egyszerűen “nem szándékoztak Görögország méltóságát tiszteletben tartó megállapodást kötni”.

Július közepén – Varufakisz távozása után – aztán az athéni kormány végül egy új mentőprogram feltételeiről állapodott meg az euróövezeti társországokkal, és a tárgyalásokon felmerült a Grexit lehetősége. Az utóbbi években nem először fordult ez elő, Görögország 2012 nyarán is majdnem kisodródott a valutaunióból – mondta a volt görög pénzügyminiszter.

“Olyan erők tevékenykednek, amelyek Grexitet akarnak, és Dr. Schäuble (Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter) talán az egyik legjelentősebb közülük. Számukra a Grexit eszköz arra, hogy sakkban tartsanak más büszke nemzeteket” – mondta Jánisz Varufakisz.
Ugyanakkor mégsem ezeket az erőket, és nem a német pénzügyminisztert tekinti a legnagyobb ellenségének – tette hozzá. “A legádázabb ellenségem az államadósság-válság, amely tönkreteszi a hazánkat, és ellehetetleníti a tartozások törlesztését, Németországgal szemben is” – hangsúlyozta.

A radikális baloldali Sziriza politikusa annak ellenére mondott le július elején, hogy a kormány győzelmét hozta a külföldi hitelezők által elvárt takarékossági intézkedésekről rendezett népszavazás. Váratlan lépéséről Varufakisz a ZDF-nek azt mondta, hogy a hitelezőkkel tárgyaló csoport tagjai, köztük Alekszisz Ciprasz kormányfő a népszavazás “egyértelmű és nagyszerű eredményét” nem annak lehetőségeként értelmezték, hogy meg lehet erősíteni a hitelező “intézményekkel szemben elfoglalt határozott tárgyalási pozíciót”. Ezért pedig “leginkább azzal tudtam segíteni miniszterelnökömnek, hogy távozok” – mondta a volt miniszter.

Hangsúlyozta, hogy kiáll a harmadik mentőprogram feltételéül támasztott intézkedések miatt megosztottá vált Sziriza egysége mellett. “Nem fűződik érdekem nagyszerű pártunk szakadásához, és egyáltalán nem fordultam szembe Ciprasszal” – szögezte le Jánisz Varufakisz.

A várhatóan 86 milliárd eurós új mentőprogramról a tervek szerint még pénteken elkezdik az egyeztetést Athénban a hitelező intézmények – az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – szakértői és a görög kormány képviselői.
A német közvélemény kételkedve tekint a folyamatra. A ZDF megbízásából készült közvélemény-kutatás alapján a németek 71 százaléka szerint Görögország az új mentőcsomaggal sem kerüli el az államcsődöt, és csupán 22 százalék gondolja, hogy a hitel és a hozzá kapcsolódó reformok révén Görögország hosszabb távon biztosíthatja fizetőképességét.

A ZDF Politbarometer nevű felmérése alapján a németek 50 százaléka szerint Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, 45 százaléka szerint pedig távoznia kell a valutaunióból, míg a fennmaradó 5 százalék nem tud dönteni a kérdésben.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Gallicoop-vezető: nem lesz hiány pulykából húsvétkor
Szarvas - Nem lesz hiány pulykatermékekből húsvétkor - mondta az MTI-nek adott interjújában a szarvasi Gallicoop [...] tovább »
Romániában az idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg
Bukarest - Romániában az idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg - közölte szerdán Stefan Ionita, a román [...] tovább »
Kúria: módosítani kellene a cégvezetők felelősségének szabályait
Budapest - Ideje módosítani a felszámolás alatt álló gazdasági társaságok (gt) vezető tisztségviselőinek a [...] tovább »
Nem akar huszadrangú csehóban gürizni…
Debrecen - Több százezer magyar fiatal dolgozik külföldön. És aki az itthonmaradás mellett döntött? tovább »
Tavaly jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma
Budapest - Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas [...] tovább »
Inkább lakásban álljon a pénzük
Debrecen - Debrecenben most mintegy 700-1000 lakás építése van folyamatban. Befektetésre, lakhatásra? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rallycross Országos Bajnokság – Tökéletes szezonkezdet, jöhet Barcelona
Budapest, Miskolc - Mindhárom előfutamot, a középdöntőt és a döntőt is megnyerte Kiss Pál Tamás a Rallycross [...] tovább »
Kiesőjelölt lett a Putnok FC
Putnok - Hónapok óta nem nyert az észak-borsodi város NB III-as labdarúgócsapata. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: FTC vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Diósgyőri VTK csapata [...] tovább »
„Biliárdasztalon” kezdték a salakos szezont
Debrecen - Tabaka József a hétvégén Goricanban és Zsarnovicán már tétversenyen ül motorra. tovább »
DEAC: a keleti első hely a tét szombaton
Debrecen - Az alapszakasz első helyéért játszik szombaton 18 órától a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese az [...] tovább »
Hell 23. Miskolc Rally – Nagy meccsekre számít a címvédő
Miskolc - Nagy a konkurencia, de a címvédő triplázásra készül az R5-ös Skoda Fabiaval. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása