Frissítve:

George Clooney felesége segíti a görög kormányt az Elgin-márványok visszaszerzésében

London, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – Amal Alamuddin emberi jogi ügyekkel foglalkozó brit ügyvéd látja el tanácsokkal a görög kormányt az athéni Akropolisz British Museumban őrzött ókori márványainak visszaszerzési kísérletében.

hiba beküldése

George Clooney 36 éves hitvese egy küldöttséggel a jövő héten utazik Athénba, hogy megvitassa az ügyet Antonisz Szamarasz görög kormányfővel. A csoportot Geoffrey Robertson emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd vezeti, aki társtulajdonosa annak a londoni ügyvédi irodának, ahol Alamuddin praktizál – értesült a The Daily Telegraph.

A brit napilap úgy tudja, hogy a görög kormány már évekkel ezelőtt felkérte az ügyvédi irodát, hogy segítsen visszaszerezni a márványokat. Alamuddin szakterülete a nemzetközi és a büntető jog.

A British Museumban kiállított világhírű Elgin-márványokat a 19. század elején Nagy-Britannia akkori követe, Lord Elgin vásárolta meg Athéntól, és hazatérve a szigetországba a londoni múzeumnak ajándékozta. Görögország hosszú évtizedek óta küzd a műkincsek visszaszerzéséért. A British Museum vezetése arra hivatkozva ellenzi a műtárgyak visszaadását, hogy azok az ő tulajdonát képezik.

Idén újra kibontakozott a vita a George Clooney rendezte Műkincsvadászok című film bemutatása nyomán, amely az elrabolt műkincsek kérdését állítja középpontba. A film februári londoni bemutatója előtt tartott londoni sajtótájékoztatón az amerikai színész-rendezőt megkérdezte egy görög riporter arról, mit gondol, nem kellene-e visszaadni az idegen múzeumokban kiállított ógörög műkincseket, különösen az athéni Pallasz Athéné-templom British Múzeumban őrzött márványfrízeit és -szobrait.
Clooney válaszában jó ötletnek nevezte a felvetést, és hangsúlyozta, hogy “a jog Görögország oldalán áll”.

A brit napilap szerint Roberston és Alamuddin azt vitatja meg a görög kormány képviselőivel, milyen módon biztosíthatná Athén az ókori márványok visszaszerzését, nem pedig azt, hogy pert kezdeményezzen Nagy-Britannia ellen az ügyben.

Görögország jelenleg arra vár, hogy a brit kormány eldöntse, hajlandó-e részt venni az ENSZ Oktatási Tudományos és Nevelésügyi Szervezete által kezdeményezett közvetítési folyamatban.

http://www.telegraph.co.uk/culture/culturenews/11150012/George-Clooneys-wife-Amal-Alamuddin-aids-Greeces-bid-for-return-of-Elgin-Marbles.html

-MTI-



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Felépült Jean Reno kárpátaljai háza
Ukrajna - A 989 méteres tengerszint fölötti magasságban fekvő Szinevéri-tó partján elkészült az a ház, [...] tovább »
Akár 10 év börtönt is kaphat egy török taxis, aki becsapta utasát
Ankara - Háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést kért a török ügyészség egy isztambuli taxisofőrre, [...] tovább »
Nyugat-ukrajnai határátkelők fejlesztési finanszírozását szüntette be az unió
Ukrajna - Legalább egy magyar-ukrán határátkelő fejlesztési munkálatainak befejezését is fenyegeti az EU [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. február 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Elhunyt Billy Graham világhírű amerikai prédikátor
Washington - Észak-karolinai otthonában 99 esztendős korában elhunyt Billy Graham világhírű amerikai prédikátor [...] tovább »
Új kezeléssel sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat
Washington - Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – Dávidnak nem volt esélye Góliáttal szemben
Sényő - A sényőiek számára ritka lehetőség adódott: országos nyilvánosság előtt játszhattak az MTK-val. tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár hat játékot nyert Cibulkova ellen
Budapest - Stollár Fanny két szettben kikapott az első helyen kiemelt Dominika Cibulkovától a budapesti, 226 750 [...] tovább »
Szárnyalnak a DVSC-TVP ifijei
Debrecen - Újabb két győzelmével megszilárdította vezető helyét az I. osztályú bajnokságban a DVSC-TVP [...] tovább »
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikai sífutók első olimpiai sikere, Björgen 14. érme
Budapest - Hét számban avattak győztest a phjongcshangi téli olimpián szerdán, a sífutók szabadstílusú [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntőben a címvédő kanadai és a német férfi hokiválogatott
Budapest/Phjongcshang - A címvédő kanadai és a német válogatott négy közé jutásával vált teljessé a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása