Frissítve:

G-8 CSÚCS. A tiltakozók tengeren és szárazföldön támadtak

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet két gumicsónakja csütörtökön áttörte a G-8 csúcstalálkozó színhelye előtti tengeri kordont. A német rendőrök hajói 10 percen át üldözték a Greenpeace csónakjait, mire utolérték az egyiket. Ekkor a greenpeace-esek nagy sárga transzparenst vettek ellő azzal a felirattal, hogy “G-8 act now” (G-8, azonnal cselekedj). Amikor a rendőrhaj vontatókötélre vette őket, két aktivista a transzparenssel együtt a vízbe ugrott.

Közben a zöldek másik hajója megpróbálta kikerülni a rendőrhajót, de nekiütközött az első greenpeace-es csónaknak, és négy utasa a vízbe esett. De ez már a parthoz közel történt.

A Greenpeace szerint két aktivistája megsérült.

A környezetvédő mozgalom egyik szóvivője utólag elmondta, hogy a csónakos aktivisták petíciót akartak átadni a G-8 csúcs részvevőinek. A Greenpeace 11 csónakkal indult az akcióra, de kilencet a rendőrség hamar elkapott és elvontatott a lezárt terület közeléből.

A G-8 csúcs több ezer globalizáció ellenes tüntetőt vonzott a Balti-tengeri német üdülőhelyre, Heiligendammba. Szerdán 9-10 ezer tüntető próbálta eltorlaszolni a csúcs színhelyére vezető utakat. A rendőrség 140 embert vett őrizetbe. Ezek az akciók – talán kisebb lendülettel – csütörtökön is folytatódtak. Körülbelül ezer ember próbálta elbarikádozni a csúcs színhelyére vezet két legfontosabb utat. A rendőrség 100 tüntetőt őrizetbe vett.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Japán–Szenegál győztese révbe érhet
Jekatyerinburg - Kevesen hitték volna a világbajnokság előtt, hogy a H-csoport második fordulójában sorra [...] tovább »
Poór Brigitta a tereptriatlon világkupa svájci állomásán is nyert
Budapest - Poór Brigitta megnyerte a tereptriatlonosok világkupa-sorozatának svájci versenyét. tovább »
Két magyar egység végzett a hatodik helyen a linzi evezős vk-n
Budapest/Linz - Két magyar egység is a hatodik helyen végzett az evezősök világkupa-sorozatának második [...] tovább »
Vb-2018 – A németek elnézést kértek a lefújás utáni dulakodásért
Moszkva - A német válogatott elnézést kért, amiért szakmai stábja dulakodást provokált a svédekkel a [...] tovább »
Tizennyolc mérkőzés az ózdi homokon
Ózd - Sikeres strandkézilabda tornát rendezett az utánpótlás számára az Ózdi Kézilabda Club. tovább »
Élmény volt a Szuszában
Tiszaújváros - Még pár napig, június 30-ig tölti be a technikai vezetői szerepkört Gulácsi Tamás az NB III-as [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása