Frissítve:

Futsal: nyerni tudott a DEAC és a Berettyóújfalu is

Kondás Kristóf négy góllal vette ki a részét a sikerből Kondás Kristóf négy góllal vette ki a részét a sikerből - © Fotó: Napló-archívum
Berettyóújfalu, Debrecen – Fontos sikert ért el a DEAC csapata múlt pénteken a férfi futsal NB I. A csoportjának hetedik fordulójában.

A Szigetszentmiklós látogatott a DESOK-ba, s Elek Gergő tanítványai magabiztos, 9–3-as sikert arattak. Félidőben még csak 2–1-re mentek a hazaiak, aztán jól megszórták magukat, Kondás Kristóf négy gólig jutott.

A Berettyóújfalu gárdája is boldogan térhetett haza Csömörről, miután 6–1-re nyertek Trencsényi Jánosék, akik továbbra is vezetik az ötöst. – Ismét megmutattuk, hogy komolyan vesszük a bajnokság hátralévő részét is. A Csömör nagyszerű csapat, mely mindig nehéz feladat elé állít bennünket. De most is volt türelmünk és taktikai fegyelmünk, így meg tudtuk nyerni a találkozót. Köszönöm a csapatom erőfeszítését, és a Csömörnek sok sikert kívánok a bajnokságban – olvasható az MVFC Facebook-oldalán a vezetőedző, Sergio Mullor Cabrera értékelése.

HBN

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása