Frissítve:

FruitVeb: várhatóan 700-750 ezer tonna alma terem idén

Budapest – A magyarországi termelők az idén 700-750 ezer tonna almára számítanak, ami 20-30 százalékkal haladja meg az előző évek termésmennyiségét – mondta Domján Erika, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

A szakember szerint a jó eredmény az időjárásnak köszönhető, ugyanis július közepéig viszonylag kiegyenlített volt a csapadékeloszlás.

Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi extrém meleg az almának is gondot okoz, főleg azokon területeken, ahol nincs öntözés. Magyarországon a termőterületeknek csak mintegy 30 százaléka öntözhető.

Domján Erika kitért arra, hogy az európai almatermelők is vélhetően jó évet zárnak. Európában évente az almatermés mennyisége átlagosan eléri a 16 millió tonnát, ennek körülbelül az egynegyedét Lengyelországban termesztik.

A szakmaközi szervezet ügyvezetője rámutatott, hogy Magyarországon a zöldség- és gyümölcstermesztést jelentősen sújtja a magas áfa, ennek hatására nőnek a fogyasztói árak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
CHB-kutatás: a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra
Budapest - Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is egyre nyitottabbak a nyugdíjcélú megtakarításokra a [...] tovább »
MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok
Budapest - Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást [...] tovább »
A jövő vállalkozói
Debrecen - Üzleti, innovációs klubot rendeztek Debrecenben, az agrár­campus területén, a Kazánházban. tovább »
Debrecen fejlesztéséről tárgyaltak
Debrecen - Palkovics László és Papp László találkozója – folyamatos az egyeztetés a miniszter és a [...] tovább »
Megyei közgyűlés: az időjárás volt az úr
Debrecen - A megyei közgyűlés elfogadta a megye mezőgazdasági helyzetéről szóló előterjesztést a pénteken [...] tovább »
Agrármesekönyvet adott ki a NAIK
Budapest - Agrármesekönyvet adott ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a mezőgazdasági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando: „Még mindig sokat kell dolgoznunk”
Miskolc - „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma, ami az első idegenbeli siker ebben az évben” - nyilatkozta [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Az esélyesek győztek
Budapest - Az esélyesebbnek ítélt csapatok nyertek a férfi kézilabda NB I szombati játéknapjának esti [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Békéscsabán nyert öt szettben a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza öt szettben nyert a címvédő Békéscsaba otthonában a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Vereségével egyre nagyobb bajban a Haladás
Szombathely - A sereghajtó Szombathelyi Haladás 2-0-ra kikapott a vendég Debreceni VSC csapatától a labdarúgó OTP [...] tovább »
“Értékes győzelmet értünk el”
Debrecen, Szombathely – A Haladás vs. DVSC (0-2) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Horváth Ferenc és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Továbbra is jól megy a Kisvárdának az MTK ellen
Kisvárda - A Kisvárda 1-0-ra nyert szombaton az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása