Frissítve:

Frontálisan ütközött két autó Tiszaföldvár közelében

Frontálisan ütközött két autó Tiszaföldvár közelében, egy ember meghalt Frontálisan ütközött két autó Tiszaföldvár közelében, egy ember meghalt - © MTI Fotó: Bugány János
Szolnok, 2015. július 18., szombat (MTI) – A kórházban meghalt a Martfű és Tiszaföldvár között történt baleset öt sérültjének egyike – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár közelében szombat reggel két személyautó ütközött frontálisan, a balesetben egy nő a helyszínen meghalt.

Szabó Zoltán elmondta, hogy a 442-es főúton eddig tisztázatlan okból ütközött a két jármű. A baleset helyszínéről kórházba vitt öt sérült egyike, egy férfi az intézményben életét vesztette.

A sajtószóvivő jelezte: a helyszínelés, illetve a műszaki mentés befejeződött, így az érintett szakaszon megszűnt a forgalomkorlátozás. A baleset körülményeit a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja – tette hozzá.

Az MTI információi szerint a balesetben a vétlen autó utasa, egy 27 éves debreceni nő és a járművet vezető 28 éves debreceni férfi hunyt el. A gépkocsiban utazó négy ember közül egy nőt mentőhelikopter vitt a szegedi kórházba, az ő állapota jelenleg is kritikus.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Mávinform: hosszabb a menetidő a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon
Budapest/Miskolc - Műszaki hiba és pályafelújítás miatt 20-40 perccel hosszabbodhat a menetidő a [...] tovább »
Jobbkezesekre szabott világ
Nyíregyháza - Világnap: minden évben augusztus 13-án emlékezünk meg a balkezesekről. tovább »
„Légkondiháborúk” az irodákban: mennyi bent az ideális hőmérséklet?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Hiába a nyári hőség, sokan akadnak olyanok, akik fáznak a munkahelyen a [...] tovább »
Gulyás: a magyar mezőgazdaság húszmillió embert is képes ellátni búzával
Budapest - A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió [...] tovább »
BMW-gyár – Gulyás: a német-magyar kapcsolatok távlatosságának és erejének bizonyítéka a beruházás
Budapest - A német-magyar kapcsolatok távlatosságának és erejének bizonyítéka a BMW német autógyár debreceni [...] tovább »
Száz programot kínál a pécsi Szamárfül fesztivál
Pécs - Mintegy száz rendezvénnyel várják a családokat a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) nyárbúcsúztató [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Csapatot szeretne kovácsolni
Kisvárda - A héten még három edzőmérkőzés vár a kisvárdai lányokra. tovább »
A Honvéd ellen lépnek pályára a kosarasok
Miskolc - A szeptember közepén rajtoló férfi NB I/B-s kosárlabda bajnokságra gőzerővel készül a Miskolci EAFC [...] tovább »
A Loki lányait nem téveszti meg a siker
Debrecen - Oguntoye Viktória szerint a győzelmek építik az önbizalmat és a közösséget. tovább »
Újoncként is sikerült felvennie a ritmust Kálmánházának
Kálmánháza - A kálmánházi csapat a mérkőzés végére elfáradt, a Kótaj megbüntette a hibákat. tovább »
Százötvenes tempóhoz nem elég az egyes, de még a kettes sem
Aszaló, Miskolc - Az NB I-ben is megfordult Hanyecz Béla a megyei II. osztályban dolgozik. tovább »
Sényő-Carnifex FC – Előre aláírták volna, de így…
Sényő - A sényőiek még nem tudják, örüljenek vagy szomorkodjanak a döntetlen után. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása