Frissítve:

Frissítették az ÁNTSZ feketelistáját

Csak két új hellyel bővült tavaly november óta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat listája, amelyen az ételfertőzéseket és ételmérgezéseket okozó éttermek, kifőzdék szerepelnek. A táblázatba egy budapesti vendéglátó kft., valamint egy esztergomi főzőkonyha adatai kerültek fel.

hiba beküldése

Az ÁNTSZ nyilvános feketelistája 2006 novembere óta most hétfőn bővült először, két új szereplővel. A lista azért nem változott hónapokig, mert egy év végi kormányhatározat miatt bizonytalanná vált, hogy az ÁNTSZ ellenőrizheti-e a közétkeztetést és a vendéglátást. Mostanra viszont egyértelműen eldőlt, hogy ezeknek felügyelete a tisztiorvosi szolgálat hatásköre marad – mondta el a Független Hírügynökségnek szerdán Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.

A listát visszamenőleg bővítették a két új egységgel, ahol több mint 80 megbetegedés történt – közölte a főosztályvezető. Ennél egyébként több ételmérgezés történik az országban, de az ÁNTSZ csak olyan eseteket tehet közzé, ahol egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az étterem vagy vendéglő a felelős az ételmérgezését.

Tavaly november óta hét olyan ételmérgezés történt, amely valamilyen vendéglátó egységgel hozható összefüggésbe. Ezek közül azonban csak a budapesti és az esztergomi esetnél tudták bizonyítani, hogy a vendégek valóban attól az ételtől betegedtek meg, amit az egységekben állítottak elő.

A tisztiorvosi szolgálat 2006. augusztus 1-e óta teszi közzé az ételfertőzések és ételmérgezések okozóinak adatait. Az ÁNTSZ azért hozta létre a listát, mert abban bíznak, hogy a nyilvánosság visszatartó ereje nagyobb, mint a legfeljebb 100 ezer forintos pénzbírságé.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása