Frissítve:

Fricsay Ferenc karmesterre emlékeznek Szegeden

Szeged, 2014. október 18., szombat (MTI) – Emléktábla-avatással és hangversennyel tisztelegnek a világhírű karmester, Fricsay Ferenc előtt születésének centenáriuma alkalmából pénteken Szegeden a nagyszínházban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

hiba beküldése

Az emlékhangverseny előtt a színház előcsarnokában emléktáblát állítanak a pályája első évtizedében a Tisza-parti városban munkálkodó karnagynak, majd a Somogyi-könyvtár által korabeli dokumentumokból, fényképekből összeállított kiállítás nyílik Fricsay Ferenc szegedi éveiről.

A koncerten – amelyen Gyüdi Sándor karnagy dirigálja a Szegedi Szimfonikus Zenekart – Fricsay Ferenc Drámai nyitánya mellett felcsendül Mozart Jupiter szimfóniája, Bartók Béla Táncszvitje és Kodály Zoltán Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra című műve.

Fricsay Ferenc 1914. augusztus 9-én született Budapesten. Cseh származású édesapja is muzsikus volt, a magyar hadseregben szolgálva katonazenekart vezetett, és fiának is magas szintű zenei nevelést igyekezett biztosítani, így már hatévesen a pesti Zeneakadémiára járt. 1933-ban végzett, s bár akadt budapesti ajánlata, ő Szegedet választotta, ahol apja mesterségét folytatva katonazenekart irányított, továbbá a Szegedi Filharmonikusokat irányította – 1934-től vezető karmesterként.

A háborút követően, 1947-ben Fricsay Ferenc a Székesfővárosi Zenekarral Bécsben szerepelt, amikor Otto Klemperer felkérte Fricsayt asszisztensének egy salzburgi bemutatóhoz, de a mester betegsége miatt a premiert az ifjú magyar karmester dirigálta, kiugró sikert aratva. Ezután már nem volt visszatérés Magyarországra; Fricsay Ferenc egyik nyugat-európai ajánlatot kapta a másik után.

Az 1956-os forradalom leverése után a művész nem látott esélyt arra, hogy akár csak hazalátogasson, így osztrák állampolgárságért folyamodott, amelyet 1960-ban meg is kapott. Ekkor már súlyos beteg volt, a munkában azonban ez sem akadályozta. Az 50-es évektől haláláig készített felvételeket – melyeket rendszeresen újra kiadnak – a Deutsche Grammophon lemezcégnek. 1961 decemberében adta utolsó koncertjét Londonban. Fricsay Ferenc negyvennyolc évesen, 1963 februárjában hunyt el Bázelban.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Fotók: Már harminc éves a rocksuli
Debrecen - Mi mással, mint a jelenlegi és az egykori diákokból álló zenekarok koncertjével ünnepelte [...] tovább »
Harminc esztendő, harminc dal: a Rocksuliban személyre szabják az oktatást
Debrecen - Nem akárhogy jubilálnak a Rocksuli egykori és jelenlegi diákjai. tovább »
Videó: Itt az adys diákok vadonatúj átdolgozása
Debrecen - Káposztás Bálint és Tóth Erik duója, a Be ezúttal a Fish! zenekar Gyere ki a rétre című számán [...] tovább »
Szezonnyitó dzsesszmuzsika
Debrecen - A Debrecen Dixie­land Jazz Band tavaszi szezonnyitó koncertjét tartják a Kálvin téri Karakter 1517 [...] tovább »
Visszatért Curtis, íme az új videóklip!
Budapest - Az ország egyik legsikeresebb rappere az április 28-án megjelenő, „Legismertebb senki” című [...] tovább »
Az ünnepi hétvége sem telik el mulatságok nélkül
Debrecen - Kíváncsiak vagytok, milyen bulikkal és koncertekkel várnak a hétvégén a megyeszékhelyen és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Döntőben a címvédő Sopron
Zalaegerszeg - A címvédő Sopron Basket jutott be elsőként a női kosárlabda NB I fináléjába, mivel vasárnap az [...] tovább »
„Ezúttal az ötödik percben kihagyott tizenegyes is belefért”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 24. fordulóját rendezték meg vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
Élcsapatnak lőtt hat gólt a Namény
Mándok, Vásárosnamény - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 24. fordulójában egy mérkőzést rendeztek [...] tovább »
Ismét vereséget szenvedett a DEAC
Debrecen - Nem sikerült győzelmet aratnia a DEAC-nak a Szolnok csapatával szemben. tovább »
„A győzelmet nem kell megmagyarázni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap. tovább »
Labdarúgó NB II – Ismét győzött a Vasas
Budapest - A Vasas 1-0-ra nyert Gyirmóton a labdarúgó NB II vasárnapi, 33. fordulójának rangadóján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása