Frissítve:

Franciaországi merénylet – Terrorista indítékai voltak a feltételezett merénylőnek

Párizs, 2015. június 30., kedd (MTI) – A nyomozás megerősítette, hogy terrorista indítékai voltak a Lyonhoz közeli vegyi üzemnél múlt héten elkövetett támadás gyanúsítottjának, aki lefejezte a munkáltatóját, mielőtt megpróbálta felrobbantani a vegyi anyagokat és gázpalackokat gyártó telepet – közölte kedden a párizsi főügyész.

Francois Molins szerint azt is megállapítható, hogy Yassin Salhi kapcsolatban állt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel.
A nyomozás “terrorista indítékot állapított meg Yassin Salhi részéről, jóllehet ő személyes motivációkkal magyarázta” a tettét – mondta sajtótájékoztatóján az ügyész.

A 35 éves sofőr múlt péntek délelőtt egy furgonnal behajtott a vegyi anyagokat és ipari gázpalackokat gyártó Air Products amerikai cég telepére, Saint-Quentin-Fallavier ipari zónájában, és ott egy hangárban gázpalackoknak vezette a gépkocsit, amelyek felrobbantak. A feltételezett merénylő beismerte, hogy fel akarta robbantani az egész telepet, de azt nem, hogy iszlamista terrorcselekményt hajtott végre. Azt állította, hogy személyes gondjai voltak, összetűzésbe került a főnökével, akit a támadást megelőzően megölt, a fejét levágta és iszlamista zászlókkal együtt kitűzte a vegyi üzem kerítésére.

A támadó az Iszlám Állam dzsihadista szervezet módszere szerint elkövetett mészárlást követően mobiltelefonon küldött egy kanadai számra egy olyan hátborzongató fényképet, amelyet magáról készített főnöke levágott fejével. A francia hatóságok szerint a címzett valójában egy francia állampolgár volt, aki 2014 óra Szíriában tartózkodik.

Az ügyész a gyilkosság körülményeivel és a gyanúsított szíriai kapcsolatával indokolta a terrorista indítékot. Azt is elmondta, hogy a szíriai kapcsolat jelezte, hogy az Iszlám Állam engedélyét kéri a felvétel közzétételéhez.
A merénylet “nagyon pontosan az Iszlám Állam utasításainak felel meg”: hitetleneket kell ölni, a ve
gyi üzem felrobbantásának kísérlete pedig egy dzsihadista “mártírakcióra hasonlít” – hívta fel a figyelmet az ügyész.
Elmondta hogy a gyanúsított “rendszeres kapcsolatban állt” a Szíriában tartózkodó francia ismerősével, akinek elküldte a felvételt.

Yassin Salhi a nyomozóknak azt állította, hogy konfliktusa volt a főnökével, és a feleségével is nézeteltérései voltak. Kizárólag személyes okokkal magyarázta a tettét, amelynek szerinte semmi köze a terrorizmushoz.

“Valójában egyik nem zárja ki a másikat, és az a tény, hogy olyan valakit ölt meg, akire haragudott, nem zárja ki a terrorista indítékot” – hangsúlyozta az ügyész.

A gyanúsított azt állította, hogy az iszlamista zászlókat, amelyeket a lefejezett fej köré helyezett, a támadás előtti nap vásárolta. Az ügyész szerint Salhi szelektív emlékezetű emberként viselkedett a kihallgatásán: azt mondta, nem emlékszik a lefejezésre, és arra sem, hogy elküldte a fotót.

Az ügyben terrortámadással kapcsolatos emberölés miatt indított eljárást a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege. A gyanúsított elleni vádemelésről várhatóan délután dönt a vádhatóság.

Az ügyben múlt pénteken őrizetbe vették Salhi feleségét és lánytestvérét is, őket a kihallgatásuk után vasárnap szabadon engedték, nem indult ellenük eljárás.

– Venczel Katalin, MTI –


hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Milliomos szexbomba lett az ukrán energetikai miniszterhelyettes
Igaz, hogy csak hrivnyamilliomos, de a pénzén kívül külcsíne miatt is csábító ifjú hölgy foglalkozik [...] tovább »
A mobil játékok forgalma megelőzte a személyi számítógépekét
Framingham - Tavaly a mobil játékok egynegyedével nagyobb bevételt termeltek, mint a személyi [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 23.
Budapest - Kezdetben a változóan felhős égből legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor. Az Országos [...] tovább »
Már csak ez hiányzott?
Vegyük csak sorba: globális felmelegedés, a fél Földet elborító özönvíz, megatűzhányók okozta kihalási [...] tovább »
Videó: Ha hiszi, ha nem, egy szupermarket reklámja segíthet a fogyókúrájában
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már számos diétát kipróbált és órákon át izzadt a konditeremben, de úgy [...] tovább »
Eltűnt egy ismert ukrán kormánypárti képviselő, a hatóságok szerint elrabolták
Kijev - Nyomtalanul eltűnt Olekszij Honcsarenko, az ukrán államfő mögött álló parlamenti tömörülés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Megcsinálta a Balmaz, bejutottak a Liga Kupa-döntőbe!
Balmazújváros - Két mérkőzésen dőlt el, a Balmazújváros, avagy a Vác jut-e be a férfi kézilabda Liga Kupa [...] tovább »
Harc az elemekkel
Most, hogy a tavaszi hazai premier helyett a kisvárdai pályán még mindig tart a jégkorszak, illetve hogy a teljes [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babos könnyed sikerrel a negyeddöntőben
Budapest - Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár [...] tovább »
Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet
Budapest - A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Minden jegy elkelt a Veszprém-Szeged rangadóra
Budapest - A férfi kézilabda NB I rangadója előtt 23 nappal minden jegy elkelt a Telekom Veszprém - [...] tovább »
Beindul a buli a megye I-ben, nézzük a részletes sorsolást
Hajdú-Bihar - A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a Szertár Sportbolt megye I. idei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása