2012.08.10 11:17; Frissítve: 2012.08.10 11:17


Franciaország hadat üzent az illegális bevándorlóknak

Franciaország hadat üzent az illegális bevándorlóknak
Csütörtökön két nagyobb illegális roma tábort számoltak fel Franciaországban, több száz romániai cigányt kényszerítettek a táborok elhagyására – írja a Daily Mail.

alt hiba beküldése

Észak-franciaországi Lille városában és Lyon városából több száz romániai  cigányt kényszerítettek az illegális táborok elhagyására. A történtek nagy felzúdulást váltottak ki Párizsban. 

Francois Hollande államfőt azzal vádolták, hogy Nicolas Sarkozy keményvonalas politikáját folytatja, és az illegális bevándorolók kitelepítését hajtja végre.

Feszültség már elviselhetetlenné vált!

A hatóságok azzal indokolták a két lille-i tábor kiürítését, hogy a környék lakói több mint két éve állandó zaklatásokra panaszkodnak. “A feszültség már elviselhetetlenné vált” – mondta Lille helyettes polgármestere. Manuel Vall belügyminiszter pedig hangsúlyozta, hogy a döntés a két”egészségkárosító” tábor felszámolásáról végleges.

Az emberi jogok franciaországi ligája azzal vádolta Hollande államfőt, hogy megszegte a választási kampány során elhangzott ígéretét. Hollande a kampány során azt hangoztatta, hogy cigánytáborok esetleges kiürítése esetén a kitelepítettek számára alternatívát biztosítanak. Arról ugyanakkor nem érkezett hír, hogy a 200 romát hová telepítették.

Lyonból ugyanakkor 240 menekült roma egy chartergépen visszarepült Romániába. A hatóságok szerint önkéntesen döntöttek a visszatérés mellett, miután egy program keretében minden egyes felnőtt számára 300 eurót, a gyermekek után pedig fejenként 150 eurót fizettek.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint hét közben több franciaországi városban, köztük Párizsban és Lyonban rendőrségi razziákat hajtottak végre, és több száz, Kelet-Európából érkezett, be nem jelentett romát kényszerítettek ideiglenes otthonaik elhagyására.

Forrás: Daily Mail

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2