Frissítve:

Francia csúcstechnológiai és oktatási projektek Ayrault romániai programjában

Bukarest, 2013. július 12., péntek (MTI) – Francia csúcstechnológiai és oktatási beruházásokra irányította a figyelmet Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök romániai programjának második része.

hiba beküldése

A francia kormányfő csütörtökön érkezett kétnapos hivatalos látogatásra a román fővárosba, ahol Románia schengeni csatlakozásáról és a Franciaországban élő romániai romák helyzetéről folytatott megbeszélést Traian Basescu román államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel.

A francia kormányfő pénteken a Renault-csoport romániai technológiai fejlesztési központját kereste fel Victor Ponta társaságában, és együtt próbáltak ki egy nemrég sorozatgyártásba került elektromos autót. A három éve működő bázison 2500 mérnök szélsőséges körülményeket imitálva teszteli a cégcsoport által kifejlesztett járművek és alkatrészek mechanikai tűrőképességét.

Csütörtök este a két miniszterelnök jelenlétében írták alá az uniós támogatással létrejövő szuperlézer romániai berendezésének megépítéséről szóló 60 millió eurós szerződést a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég vezetőivel. A kétszer 10 petawattos (tíz a tizenötödik hatványon watt), ultrarövid impulzusokat generáló lézertől az atomfizikai kutatások forradalmasítását remélik, hiszen a berendezés jóval kisebb és olcsóbb, mint a jelenleg használatos nagyteljesítményű részecskegyorsítók. Az Extreme Light Infrastructure – Nuclear Physics (ELI-NP) elnevezésű, magfizikai kísérletek lebonyolítását célzó, csaknem 300 millió eurós romániai projekt egy összetett nemzetközi tudományos beruházás része, amelyet három helyszínen, Romániában, Csehországban és Magyarországon (Szegeden) valósítanak meg.

Ayrault és Ponta szintén közösen avatta fel az – eddig több belvárosi épületben szétszórt – bukaresti francia líceum új épületegyüttesét, amely a francia és a román állam közös beruházásaként, egy kéthektáros telken 18 millió euróból (több mint 5 milliárd forintból) készült el.

Politikai tárgyalásait összegezve a francia kormányfő a román közszolgálati tévében azt mondta: Párizs arról próbálja meggyőzni az európai partnereket, hogy Románia első fázisban a légi közlekedésben csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. Azt is hangsúlyozta, hogy Franciaország támogatja a Romániába visszaköltöző romák társadalmi beilleszkedését, és úgy vélekedett, kerülni kell a polémiát erről a témáról.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: A létra, amit a lehető legrosszabb helyen hagytak el
USA - Nem volt menekvés a repülő tárgy elől, egy szélvédő bánta a kellemetlen incidenst. tovább »
EP-választás – A Magyarországon élő uniós állampolgárok inkább a hazai listára voksolnak
Budapest - Az eddig megtartott három magyarországi európai parlamenti (EP-) választáson az Európai Unió más [...] tovább »
Notre-Dame – Szakértő: Európa szíve égett
Budapest - A Notre-Dame szimbolikája mindenkit elér, Európa szíve égett - mondta a párizsi székesegyház napokkal [...] tovább »
Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban, senki sem sérült meg
Zágráb - Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban Delnice közelében, de senki sem sérült [...] tovább »
6 film, amit kis híján nagyon elszúrtak
Néha még a legnagyobb produkciókat is csak egy hajszál választja el attól, hogy menthetetlenül elrontsák őket. [...] tovább »
Felgyújtották Moszkvában Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét
Moszkva - Ismeretlenek felgyújtották Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét, a moszkvai Tórát Hájím [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Márton Anitával egy dobogón
Nyíregyháza - Hat éremmel nyitották a szabadtéri szezont a dobóatlétáink. tovább »
„A meccs vége már örömjáték lett”
Miskolc - A Miskolci Vénusz lejátszotta első mérkőzését a női futsal NB I, rájátszásának 5–8. helyért [...] tovább »
DEAC: vissza a győztes útra
Debrecen - Milos Boriszov szerint jól jöhet, hogy az összecsapás előtt nem tudtak a megszokott környezetükben edzeni. tovább »
A Fatumnak nincs veszítenivalója
Nyíregyháza - A nyíregyházi röplabdacsapat Budapesten kezdi meg a döntőt. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Vállalható vereséget szenvedtek
Kisvárda - A Dunántúli túra első állomásaként csütörtökön az EHF-kupa-döntős Siófok vendége volt a [...] tovább »
Szumó Európa-bajnokság – Egy ezüst és két bronz az U21-esektől
Budapest/Tallinn - Három magyar érmest avattak a szumósok észtországi Európa-bajnokságán, az U21-es korosztályban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása